Meghalt Jennifer Aniston édesapja

32NH9QY-highres
2022.11.14. 20:04

Az 53 éves színésznő közölte az Instagram-oldalán, hogy valóban elhunyt John Aniston életének 89. évében.

Te voltál az egyik legszebb ember, akit valaha ismertem. Annyira hálás vagyok, hogy békében és fájdalom nélkül felszálltál az égbe. Méghozzá november 11-én

– írta Jennifer Aniston.

Az Emmy-díjas színésznő hozzátette: apjának mindig tökéletes volt az időzítése. Elmondta, hogy ez a szám – november 11. – még nagyobb jelentőséggel bír számára, és az idők végezetéig emlékezik apjára, akit arra kért, hogy ne felejtse el meglátogatni őt.

A színész halálának okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra. 

Életműdíjat kapott

John Aniston 1933. július 24-én a görögországi Krétán született. Leginkább arról ismert, hogy az Életünk napjai című szappanoperában Victor Kiriakist alakította. Először 1970-ben tűnt fel a sorozatban, és több mint három évtizeden át, egészen 2022-ig folytatta. Filmes munkásságáért idén Emmy-életműdíjjal értékelték.

John Aniston korábban egy interjúban beszélt fiatalkoráról a haditengerészetnél, majd a korai színpadi szerepléseiről és az első filmjeiről.

A színészmesterségről azt mondta: annyi tanácsot adna, hogy a jó játékhoz a színésznek legfőképpen figyelnie kell. Ha minden mást elfelejt, az is elég, ha figyel, és csodálatos dolgok történhetnek vele. Lányának színészi karrierjéről is kérdezték, és akkor azt mondta, majdnem játszott vendégszínészként a Jóbarátokban Jenniferrel.

A tragikus hírt Jennifer Aniston azután tette közzé a közösségi médiában, hogy nemrég kijelentette, az influenszerkultúra lehetővé tette, hogy az emberek érdemtelenül jussanak hírnévhez.

Az emberek lényegében arról lesznek híresek, hogy semmit nem csinálnak. Úgy értem, Paris Hilton, Monica Lewinsky és sokan mások

– sorolta Jennifer Aniston a New York Post szerint, amikor elmondta, miért utálja a közösségi médiát.

(Borítókép: Jennifer Aniston és John Aniston 2012. február 22-én. Fotó: Chris Delmas / AFP)