Gabriela Spanic: Nem értem, miért esett ki Andrei a versenyből
További FOMO cikkek
- Tízezrével ölik le a marhákat, és senki nem tudja, ki a felelős
- Annyira túlfűtött lett az erotikus jelenet, hogy a színészeket senki sem tudta leállítani
- Új hírek érkeztek Sallai Nóra állapotáról
- Mindenki kedvenc színésznője, akin sosem csámcsog a sajtó
- Gyilkost szöktetett meg a börtönből az egyik őr, nem élte túl a menekülést
A Dancing with the Stars szombati adásában többek között az is kiderült, hogy Gabriela Spanic a verseny hajrájában csatlakozik a produkcióhoz. A venezuelai származású telenovellasztár, aki hazánkban elsősorban a Paula és Paulina című sorozatban nyújtott alakításával szerzett óriási népszerűséget annak idején, lassan már állandó szereplőnek számít a táncos műsorban, ahol az első évadban Andrei Mangra oldalán még maga is versenyzett, a másodikhoz hasonlóan pedig idén ismét zsűrizni fog a színésznő. Az ugyan máig nem derült ki, milyen indíttatásból gondolta úgy a csatorna, hogy telenovellasztárokkal turbózza fel a Dancing with the Stars adásait, a meghívott vendégek láthatóan élvezik a show-műsorban való szereplést. Az idei évad elején a Vad angyal című sorozatból ismert Facundo Arana tűnt fel a döntnökök között, szombattól pedig Gabriela Spanic ül be Ördög Nóra, Bereczki Zoltán, Szente Vajk és Juronics Tamás mellé.
A színésznő, aki a nyirkos és borongós idő ellenére láthatóan nagyon örül, hogy újra itt lehet, kedden érkezett meg Budapestre, szerdán délután pedig az egyik belvárosi luxusszállodában adott villáminterjút az Indexnek. A személyes találkozás azért némiképp megmagyarázta azt a felhajtást, ami Spanicot körülveszi: valóban nagyon barátságos és rendkívül jó kisugárzással bíró a személyisége, meg sem látszott rajta, hogy alig van túl egy 24 órás repülőúton.
Mennyire bírja ezt a klímát? Feltételezem, hogy többnyire nem ehhez van hozzászokva.
Legutóbb, amikor itt jártam, azért nem volt ennyire borongós az idő. De igazából nincs gondom vele, szerintem ez inkább romantikus.
Ha jól tudom, a fiát is magával hozta – nem először. Ő mennyire érzi komfortosan magát nálunk?
Mindketten nagyon szeretünk itt lenni. Tavaly édesapám is velünk tartott, és neki is nagyon tetszett az ország. Budapest csodálatos város, ahol rengeteg a történelem! De nagyon sokfelé jártunk a fővároson kívül is, még a Balatonon is voltunk akkor.
Azért ez egy más kultúra. Ön milyennek ismerte meg a magyarokat?
A kultúra a már említett történelem miatt tetszik igazán. A magyarok találták fel a gyufát, s még sok más dolgot is, nagyon sok király volt itt, igaz, nagyon sok háborút vesztett Magyarország. De az emberek tényleg csodálatosak! Nagyon barátságosak, szeretem őket mind. Ha fizikailag nézzük, a férfiak és a nők mind nagyon szépek és erősek – nemcsak kívülről, hanem belülről is. Emellett nagyon finoman viselkednek, velem legalábbis mindig azok voltak. Nagyon szeretem az itteni ételeket is – a paprikást, a gulyást, a pörköltet. Van egy főzős műsorom a YouTube-on, abban is mindig hangoztatom, hogy a legjobb paprika Magyarországról jön.
Láthatóan a magyarok is viszontszeretik. Van még olyan ország, ahol ekkora népszerűségnek örvend?
Brazíliában és Indonéziában.
Harmadszor jön a Dancing with the Starsba, mondhatni, már állandó szereplője a műsornak. Milyen érzésekkel tér most vissza?
Már tényleg olyan, mintha hazajönnék, és a saját rokonaimat látogatnám meg. Nagyon jó érzés itt lenni, olyan, mintha ez a produkció egy nagy család lenne.
Követte az eddigi eseményeket az idei évadban?
Folyamatosan dolgoztam, úgyhogy sajnos nem volt időm rendszeresen nézni az adásokat, de a közösségi médiában azért nagyjából értesültem a történésekről. Nagyon sajnálom, hogy Andrei kiesett a versenyből már az első adásban, és egyszerűen nem értem, hogy miért. Tudom, hogy ezek a dolgok nem a mi kezünkben vannak. Annak viszont örülök, hogy a döntőben látom majd táncolni.
Az első évadban ön is táncolt, most viszont a második szériához hasonlóan zsűrizni fog megint. Melyik pozíciót érzi kényelmesebbnek, és miért?
Kényelmesnek a zsűrizést mondanám. De tényleg! Nem fogok hazudni – nem vagyok politikus, aki azt mondja, hogy mind a kettő ugyanolyan komfortos. A tánc elképesztően nehéz és nagyon fárasztó, borzasztó fegyelmezetten kell csinálni. Ettől függetlenül nagyon értékelem, de nagyon sok koncentrációt és testi erőt igényel. Zsűriként látom ezt a fegyelmezettséget, abból a pozícióból valóban látszik, hogy sokat gyakoroltak a táncosok, vagy nem, vagy hogy eléggé magabiztosak-e abban, amit közvetíteni akarnak, illetve meg szeretnének mutatni magukból. Én ezeket szeretném értékelni majd. Arra vagyok kíváncsi, milyen benyomást tesznek rám, amikor először látom őket.
Ön ugye elsősorban színésznő…
A táncban is kell színészkedni! Az is egy szerep, amit ki kell találnod és elő kell adnod a közönségnek, különböző érzelmeket közvetítve. Amikor Andrei és én versenyeztünk, nagyon sokat gyakoroltuk, hogy színészkedéssel és minél nagyobb beleéléssel tudjuk előadni a begyakorolt táncokat, amelyeknek mind van egy-egy története.
Ahogy az a mostani évadban is látszik, a versenyzők sokszor a személyes érzelmeiket és élettapasztalataikat viszik bele a táncba. Amikor ön is közöttük állt, volt bármilyen személyes dolog, amit szeretett volna kifejezni a táncon keresztül?
Igen. Volt egy tánc például, amit a diszlexiának dedikáltunk. Az nagyon szép volt. A diszlexiáról nagyon nehéz beszélni, mert ha nem fedezik fel időben, nagyon sok gyereket frusztrálhat az, hogy nem értik, miért unatkoznak, vagy hogy az iskolában miért tanul a másik gyorsabban, mint ő. Attól érzik frusztráltnak magukat, hogy nem tudnak lépést tartani a többiekkel. Van olyan, aki azért, mert nem ismerték fel a képességzavart nála, öngyilkos lett. Ez egy fontos téma, amiről beszélni kell. Többek között Steven Spielbergnek is diszlexiája van, sőt több fontos történelmi személynek, még Einsteinnek is volt. Mivel én is diszlexiás vagyok, pontosan tudom, hogy akik ilyesmivel küzdenek, nagyon érzékenyek és befelé fordulók. Mi felülről nézzük a dolgokat, és sokkal nagyobb utat kell megtennünk, hogy ugyanazt megtanuljuk, mint azok, akiknek nincs ilyen képességzavaruk. Viszont ha elsajátítanak valamit, az a tanulás sokkal mélyebb.
A telenovellasztárok közül az idei évadban Facundo Arana is szerepelt a műsorban. Milyen kapcsolatban vannak? Játszottak valaha közösen bármilyen sorozatban?
Facundót nagyon régóta ismerem. Nagyjából 25 évvel ezelőtt találkoztam vele, Izraelbe mentünk együtt, amikor ő a Vad angyalt forgatta Natalia Oreiróval, én pedig a Paula és Paulinát. Ott találkozhattam vele, de nem szerepeltünk együtt soha.
Önnek más televíziós szereplései is voltak, 2015-ben a Baila Si Puedes című produkcióban versenyzett, ami szintén egy táncos show, mint a Dancing with the Stars. Mi a különbség a kettő között?
Igen, az a TV Azteca műsora volt, de ki kellett lépnem belőle A császárnő forgatása miatt, ami egyébként a csatorna legsikeresebb telenovellája lett. Hogy mennyiben más? Én úgy látom, hogy a versenyzők itt sokkal elhivatottabban állnak hozzá a táncokhoz, ott nem voltak ennyire kifinomultak a produkciók. Persze ott is profi volt mindenki, de itt sokkal inkább. És a Dancing with the Starsban nagyobbak az elvárások is.
Egy másik típusú műsorban is feltűnt. A La casa de los famosos egy valóságshow volt, a Big Brother amerikai spanyol nyelvű változata. Mennyire jött be önnek a reality műfaja? Ha arról lenne szó, vállalna még szereplést hasonló jellegű produkcióban?
Nem. Nem mennék soha többet ilyen típusú műsorba, és azt hiszem, ezzel mindent el is mondtam róla.
(Borítókép: Gabriela Spanic. / Fotó: TV2)