Keményen bírálja Majka és Molnár Tamás a társadalmat és a rendszert

2022.11.18. 06:12
Erősen társadalom- és rendszerkritikus dallal rukkolt elő Majoros Péter és Molnár Tamás. Az 'Azt beszélik a városban' című közös nótájukkal, amely csütörtökön élesedett a YouTube-on, a szerzők a fél országnak tükröt tartanak.

Azt beszélik a városban címmel debütált Majoros Péter és Molnár Tamás dala csütörtök este a YouTube-on, ami elsősorban nem azért érdekes, mert a rapper és a dalszerző-énekes közösen alkotott, hanem sokkal inkább a szerzemény mondanivalója miatt. Majkától persze már megszokhattuk, hogy ha markáns véleménye van valamiről, azt nem rest megosztani a közösségi felületein, ahogy a dalszövegei is általában eléggé szókimondóak – ez a mostani nóta is tele van kemény kritikákkal a minket körülvevő világra vonatkozóan.

Nem lehet amellett elmenni, mennyi aktuálpolitikai utalást helyeztek el a dalszövegben a szerzők, bírálva és egyben azonos polcra helyezve a hatalmon és az ellenzékben lévő politikusokat. A vidéki és a nagyvárosi lét, illetve a kisemberek és az elit kontrasztját kidomborítva a szegénységre, a bűnözésre és nincstelenségre is rámutatnak, de a képmutatás, a hazugság és a félelem témakörére is kitérnek, az érintetteknek keményen beszólva.

Bár a refrén eleinte még hordoz magában némi reményt a változásra, a második felére mindez inkább szertefoszlani látszik, amit a dalhoz forgatott klip utolsó jelenetével is megerősítenek az alkotók. A YouTube-on megtekinthető kisfilm egyébként tökéletesen passzol a friss nóta mondanivalójához, színtelen világával kellőképp megalapozva annak alaphangulatát. A tartalmat erősítve egy ponton ráadásul ablaküvegekre kent írással is üzennek a szerzők, a diktatórikus rendszerek általános jellemzőit hangsúlyozva.

Míg Molnár Tamás az Azt beszélik a városban című szerzemény refrénjét kiemelve adott hírt a közös munkáról, addig Majoros Péter az Életfogytig ügyvéd című sorozatban szereplő börtönigazgató, Safiya Masry karakterétől idézve osztotta meg a friss dalt a közösségi oldalán:

Én csak folytatom, amit eddig is csináltam. Mindig elmondom, amit gondolok. Bárki megpróbálhat lebeszélni róla, próbálhat megfélemlíteni, vagy megállítani, ha szeretne, de jobban alszom, ha tudom, hogy azt teszem, amiben hiszek

– olvasható Majka bejegyzésében.