Marsi Anikó elhajtotta a férjét, végül fia mentette meg a kapcsolatot

BBF9836
2023.01.19. 14:05
Már majdnem a legelején véget ért Marsi Anikó és jelenlegi férje, Gyarmati Gábor kapcsolata, amelyet a műsorvezető elmondása szerint 12 éves fia tanácsa mentett csak meg.

Közel sem minden kapcsolat eleje könnyű, a legtöbb esetben egy friss párkapcsolat esetén a rózsaszín köd lehullását követően több olyan probléma is fellép, amelyen csak igazán kevesen tudnak túllendülni. 

Nem indult felhőtlenül Marsi Anikó és Gyarmati Gábor kapcsolata sem, ugyanis a műsorvezető bevallása szerint volt, hogy jelenlegi férjét egyszerűen elküldte, és kapcsolatuk csak amiatt jutott el a házasságig, mert fia, Vince megmentette – írja a Best

Marsi Anikó és előző férje, Palik László még éppen hogy csak elvált, amikor a Tények műsorvezetője összejött Gyarmati Gáborral. Kapcsolatuk azonban hamar hullámvölgybe került, ugyanis Marsi úgy érezte, még nem tette túl magát teljesen előző kapcsolatán és a váláson. 

Tizennyolc év, két gyerek, rengeteg közös kapocs. Az első fél év, amikor felmerült a válás gondolata, borzalmas volt. Ma már jóban vagyunk, de nem azért váltunk el, mert mindenáron barátok akartunk lenni. Sok időre volt szükségem, hogy túltegyem magam mindenen. Gábor érkezésekor ezért nem éreztem azt, hogy tökéletesen készen állok egy új kapcsolatra

– idézte fel a kezdeti időszakot Marsi. 

A kezdeti bizonytalanság pedig majdnem szakításhoz vezetett, az utolsó pillanatban fia, Vince volt az, aki észhez térítette a műsorvezetőt. 

Volt egy pont, amikor azt üzentem neki, ne keressen többet. Gábor persze nem értette, és aznap délután SMS-ekkel bombázott. Emlékszem, álltam a konyhában, és Vince megkérdezte, ki az, aki ilyen hevesen írogat. Elmondtam neki, mire azt felelte: »Anya, nem zárhatod el magad teljesen a világtól.« Akkor döbbentem rá, hogy ha a 12 éves fiam ezt mondja, abban lehet valami

– mesélte.

Marsi Anikó és Palik László még 2021 nyarán jelentették be válásukat, a műsorvezetőre a boldogság azonban hamar rátalált, és 2022. szeptember 9-én újra férjhez ment, Gyarmati Gáborhoz. 

(Borítókép: Marsi Anikó. Forrás: TV2 Sajtószoba)