A görög királyi trón közelébe került a duty free-birodalom örököse

GettyImages-154432225
2023.01.25. 05:55
Marie-Chantal görög koronahercegné és férje, Pál koronaherceg a közelmúltban előre léptek egyet, és immár a volt görög királyi ház fejei, II. Konstantin trónfosztott görög király január 10-i halálával. A Glücksburg-család azon kevés egykori uralkodódinasztia közé tartozik, amely még ma is a kiváltságosok életét éli – részben köszönhető ez az amerikai feleség dollármilliárdos örökségének.

Legelőször is ismerkedjünk meg egy, a nyugati újságírás által előszeretettel használt szakszóval: It-girl. A kifejezést azokra a fiatal nőkre használják, akik társadalmi és vagyoni helyzetük révén, valamint külső adottságaikból fakadóan a legfényesebb csillagai egy adott városnak, országnak, netán a világnak, így folyamatosan a médiafigyelem középpontjában vannak. Az amerikai Miller-nővérek tökéletesen megtestesítették ezt az 1990-es évek Manhattanjében. A három szőke, klasszikus amerikai szépségnek valószínűleg valóban az égiek, netán pont az olümposzi istenek írták a sorsát: Marie-Chantalból koronás fő lett; nővére, Pia a neves Getty-család egyik örököséhez ment hozzá, és folytatta tovább a New York-i socialite-ok gondtalan életét; húguk, Alexandra pedig a híres divattervező, Diane von Fürstenberg fiának, Alexander von Fürstenberg hercegnek lett a felesége.

De hogyan is kezdődött ez a sikerszéria? (Ami mondjuk aztán két esetben végül is válással végződött.)

Édesapjuk, a jelenleg 89 éves Robert Warren Miller az Újvilágban maga is pedigrésnek számít, hiszen a Mayflowerig tudja visszavezetni a családfát, sőt, a Miller-család távoli felmenői közt még kékvérűek is találhatók. Sikerét 1960-ban alapozta meg, amikor másodmagával elindította Hongkongban a jelenleg globálisan több száz üzlettel rendelkező, főként reptereken található DFS- (Duty Free Shops) láncolatot. Üzlettársa 1996-ban eladta részesedését az LVMH (Louis Vuitton Moët Hennessy) luxuskonglomerátumnak – s így már akár az is érthető, egy közelmúltbeli kampányhoz miért az egyik unokáját, Olympia görög és dán királyi hercegnőt választotta reklámarcnak a Louis Vuitton.

De a DFS-nek – melynek igazgatósági tagjai közt a koronahercegné nevét is megtaláljuk – egy seregnyi luxusáruháza is van jobbára T Galleria név alatt a Távol-Keleten, a leghíresebb talán azonban a két európai egység: a párizsi Samaritaine és a velencei T Fondaco dei Tedeschi.

A milliárdoslány ugyan Londonban született, de Hongkongban élt a családjával egészen addig, míg elég idős nem lett, hogy Svájc egyik legmenőbb internátusába küldjék, a világ egyik legdrágább iskolájának is tartott Institut Le Rosey-ba. Felsőfokú tanulmányait a New York-i Egyetemen kezdte meg, ahol egy évig hallgatott művészettörténetet, de végül abbahagyta, amikor 1994 karácsonyán a svájci Gstaad luxussíparadicsomban a jóképű, fess görög koronaherceg meg nem kérte a kezét.

Pállal 1992-ben ismerkedett meg egy vakrandin, amelyet egy görög milliárdos, II. Konstantin ismerőse szervezett meg. Állítólag szerelem első látásra típusú sztori az övék, maga Valentino Garavani tervezte a menyasszony ruháját, a frigyből pedig öt, görög nevet kapott gyerek született, akik közül a legidősebbet, a már említett Olympia hercegnőt immár saját jogon is jegyzik. A neves társasági magazin, a brit Tatler a szigetország legfontosabb társasági előkelőségei közt tartja számon a modellkarrierrel kacérkodó csemetét, aki többek közt vonult már a Dolce & Gabbana kifutóján is.

Hiába álmodoznak a koronáról

A koronahercegi család az egykori királyi párral egyetemben sokáig Londonban lakott, Marie-Chantal itt is indította el vállalkozását, az egyre sikeresebb, szintén Marie Chantal névre hallgató prémium gyerekruházati márkát, de tervezett már babakocsit is, illetve írt egy családoknak szóló etikettkönyvet is – mivel úgy tartja, a jómodorra nevelés bizony kisgyerekkorban kezdődik. A család egyébként New Yorkban is sok időt tölt, hiszen a gyerekek ott tanulnak, a hercegné szülei és testvérei is ott élnek, férje, az egyébként dán királyi hercegi ranggal is bíró, 55 éves Pál pedig tőkeinvesztíciókkal üti el az idejét. Több kockázati befektető alap tulajdonosa, továbbá a Christie's aukciós ház európai tanácsadó testületének is tagja.

Azzal azonban valószínűleg nem kell kalkulálnia, hogy a napjait valaha még az uralkodói teendők is zsúfoltabbá teszik.

Édesapját a katonai junta mindössze háromévnyi regnálás után távolította el a trónról, s bár hivatalosan 1974-ig államfő maradt, a monarchia eltörlése óta kevés a remény, hogy a dán királyi család görög oldalága valaha ismét trónra jut a mediterrán országban.

A nép körében olyan nagy az elutasítottságuk ugyanis, hogy a kormány megtagadta például az egykori király állami temetését is. Az athéni ortodox székesegyházban kezdődő szertartáson ettől függetlenül Európa szinte minden monarchiája képviseltette magát akár államfői szinten is. De jó pár detronizált család is lerótta tiszteletét, ott volt az orosz cári família és a szerb királyi ház feje is. Természetesen a dánok és a spanyolok nagyobb számban, hiszen velük állnak a legközelebbi rokoni kapcsolatban, az immár özvegy királyné a dán királynő, II. Margit húga, a nyugalmazott spanyol királyné, Zsófia pedig az elhunytnak a testvére.

Rezidencia Athénban

II. Konstantin 36 éves száműzetés után 2012-ben térhetett haza feleségével, akivel a festői Porto Helit választották új otthonuk gyanánt, de 2021-ben átköltöztek Athénba. A koronahercegi pár már be is jelentette, hogy még az idén ők maguk is átteszik a székhelyüket a görög fővárosba, immár a megfelelő rezidenciát keresik ehhez. A család a királyság idejében az Athéntól északra található, hatalmas parkkal körülvett, egy nagyobb villának tűnő Tatoi-palotában élt, de ezt a kiutasítás után államosították, majd végül is hosszú pereskedés után a görög állam kifizette az ingatlan árát az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete értelmében a családnak.

A terv az, hogy a birtokon egy luxushotelt és spát fejlesztenek, ahol éttermek és luxusüzletek is találhatók majd – végleg eltüntetve a tárgyi bizonyítékát annak, hogy a hellének földje egyszer volt más is, mint köztársaság.

A szerző luxusszakértő.

(Borítókép:  Marie-Chantal görög koronahercegné, Pál görög koronaherceg, II. Konstantin görög király és Anna-Mária görög királyné 2012. október 19-én Luxemburgban. Fotó: Sean Gallup / WireImage / Getty Images)