Míg börtönben volt a Megasztár énekese, fia súlyos balesetet szenvedett

2023.02.02. 09:49
Fekete Dávid, a Megasztár egykori énekese több mint 320 millió forintos csalás vádjával 2021-ben börtönbe került. Eközben fia súlyos balesetet szenvedett, felesége beadta a válópert, ő maga pedig megélt egy isteni csodát. 2022 júniusában szabadon engedték, azóta házi őrizetben van.

Még 2021-ben emelt vádat az ügyészség Fekete Dávid ellen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás miatt. A Győri Járásbíróság szerint fennállt az esélye annak, hogy a vádlott esetleg elérhetetlenné válik, ezért májusban letartóztatták – írta meg az RTL. Fekete Dávid egykori megasztáros énekes 2017-ig eredményesen vezette vállalkozását, majd egyre több kölcsönre szorult.

A vádpontok szerint magánszemélyeket, cégeket, bankokat vezetett meg, valamint felesége nevére is komoly tartozást halmozott fel.

A gyanú szerint amikor már képtelen volt a tartozásait törleszteni, 30 ezer forintért átruházta vállalkozását egy végstádiumú rákos betegre. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség szerint az együttesen okozott kár meghaladja a 322 millió forintot. Fekete Dávid az első tárgyaláson ártatlannak vallotta magát. 

Fekete Dávid épp az előzetes börtönbüntetését töltötte, amikor felesége úgy döntött, hogy beadja a válókeresetet. A válóperes tárgyalások megkezdésekor derült ki az énekes számára, hogy az egyik kisfia súlyos balesetet szenvedett, kizuhant a tetőtéri ablakból, és négy napig az intenzíven kezelték.

Isteni sugallat a börtönben

Az egykori megasztáros elmondta a tévécsatorna képviselőinek, hogy számára a legnehezebb az egyedüllét elviselése volt, és hogy távol kell legyen a gyermekeitől. A bent eltöltött idő alatt rengeteg teológiai könyvet olvasott, a Bibliát is sokszor kézbe vette. Talán ennek kapcsán is történt, hogy egy isteni csodát is megtapasztalt.

Amikor kaptam egy zárkatársat, teltek-múltak a napok. Én voltam az emeletes ágy felső részén, és egyszer csak, mintha egy hang szólt volna hozzám: »Ha szeretnéd mindkét kisfiadat látni, ölelni, ha kimész, akkor most gyere le az ágyról, borulj térdre, és imádkozz Istennek, hogy mindkét fiadat láthasd«

– mesélte az énekes.

Megkérte a zárkatársát is, hogy támogassa. A földön zokogva fohászkodott, erre még az őr is bement a zárkába, mert nem értette elsőre, hogy mi történik. Ezután kezdődött el a válóperes tárgyalása, ahol kiderült, hogy a fia súlyosan megsérült.

14 hónap után, 2022 júniusában engedték ki Fekete Dávidot a börtönből, azóta nyomkövetővel házi őrizetben van a családi otthonukban, amelyet csak külön engedéllyel hagyhat el. Jelenleg marketingosztály-vezetőként dolgozik egy dunaújvárosi cégnek, heti négy napot home office-ban van, de egy napot fizikailag is Dunaújvárosban tölthet, közben pedig a lehető legtöbb időt igyekszik a fiaival tölteni.

Szeretném tisztázni mindazt, ami ellenem vádként felmerült

– mesélte az énekes a Fókusznak. Fekete Dávid jövő héten hosszú vallomástételre készül. Szeretné igazát a bíróság előtt bizonyítani, és az összes valótlan hírt és tényállást tisztázni, amikkel az elmúlt időszakban szembe kellett néznie.