Sztárséfnél járt a világ egyik legkeresettebb bűnözője

GettyImages-1232471909
2023.02.04. 15:30
Az Interpol már vörös jelzést is kiadott annak a milliárdosnak, Isabel dos Santosnak az elfogására, aki az utóbbi években világhírnévre szert tett szakács, Salt Bae dubaji éttermében járt.

Egy Instagram-sztorinak köszönhetően bukott le a 49 éves angolai milliárdos, Isabel dos Santos, Angola egykori diktátorának a lánya, akit csalás, sikkasztás és pénzmosás miatt köröznek.

A szökevény a világ egyik leghíresebb szakácsa, Salt Bae dubaji éttermében járt nemrég, amiről egy felvétel is készült, majd kikerült a közösségi oldalra – ráadásul meg is jelölték rajta Santost. A videón az látható, amint a különleges fűszerezési technikájáról elhíresült séf éppen megeteti őt, miután felvágta a felszolgált steaket egy késsel. Arról nem tudni, hogy Salt Bae tisztában volt-e azzal, az egyik legkeresettebb bűnözőt eteti éppen.

Az Isabel dos Santosszal szemben folyó eljárások – köztük számos korrupciós vád – komolyságát tükrözi az is, hogy az Interpol már vörös jelzést adott ki, és arra kéri a hatóságokat szerte a világon, hogy keressék és tartóztassák le őt.

Mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy elfogatóparancsot adtak volna ki ellene, hanem pusztán arra kérik a bűnüldöző szerveket, ideiglenesen tartóztassák le, ezt követően döntenének a kiadatásról és egyéb jogi lépésekről – bár ez nem akadályozza meg Santost abban, hogy az Instagram-oldalán jelentkezzen időről időre egy-egy képpel.

Isabel dos Santos édesapja, José Eduardo dos Santos 1979-től 2017-ig állt Angola élén, azonban elnöki időszakának végeztével lánya Londonba, Lisszabonba és Dubajba helyezhette át a székhelyét.

Ez főképp azért alakulhatott így, mert 2020-ban azzal vádolták meg, hogy amíg apja elnök volt, a férjével együtt 1 milliárd dollárnyi, azaz jelenlegi árfolyamon körülbelül 360 milliárd forintnyi közpénzt sikkasztottak, többek között gyémánt- és olajüzletek révén. 

Mindemellett azzal is vádolják, hogy az apja támogatásával zsebre tett állami pénzeket nyugati cégek segítségével vitte külföldre. A vádak ugyan súlyosak, Isabel dos Santos, akit Afrika leggazdagabb nőjének tartanak, már az ügy kirobbanása óta azt állítja, ártatlan. 

(Borítókép: Isabel dos Santos 2021. április 11-én. Fotó: Christopher Pike/Bloomberg via Getty Images)