Megújul a Balaton Sound, több tucat nevet jelentettek be a szervezők

Szekeres Máté 07.04 Balaton Sound-9
2023.02.09. 10:06
Egy csomó új fellépőt jelentettek be a Balaton Sound szervezői csütörtök délelőtt. Az idén június 28-tól július 1-ig tartó rendezvényhez igazi világsztárok, köztük Tiësto is csatlakozott, és egy új helyszínt is lelepleztek, amely még színesebbé teszi majd a Zamárdiban megvalósuló elektronikus zenei felhozatalt.

2023-ban új időszámítás kezdődik a Balaton Sound életében – derül ki a szervezők legfrissebb közleményéből. Filutás Anna, a Balaton Sound projektvezetője szerint ezt nem csak a zenei kínálatban, hanem a helyszínek és a napközbeni programok terén is megtapasztalhatják majd a látogatók. A szervezők kifejezett törekvése, hogy az EDM-sztárok mellett az underground szcéna, a hömpölygő technó és az elektronikus zene számos egyéb műfajának legjobbjait is felsorakoztassák Zamárdiban, ezáltal még izgalmasabbá és színesebbé téve a fesztivál nyújtotta programokat. 

A Nagyszínpadon továbbra is javarészt EDM-sztárok váltják majd egymást. A korábban már bejelentett nevek, mint például Armin Van Buuren, Dimitri Vegas & Like Mike, Don Diablo, Hardwell vagy KSHMR mellé újabb fellépők csatlakoztak, köztük Tiësto, aki évtizedek óta biztos helyet foglal el a világ top dj-inek élvonalában – vele pedig immáron teljes is a Nagyszínpad headlinereinek sora. Blasterjaxx és Regardis a fellépők között lesz, a színpad hivatalos Afterparty sávjába pedig Joel Corry mellé érkezett Alle Farben és Riton is.

Az alternatív elektronikus zene rajongóinak kedvezve is nagyot merít idén a Balaton Sound. A fesztiválon belül, a B my Lake nevével fémjelzett színpadok előadóinak listája már csaknem teljes: köztük van a világ legjobb női dj-jének választott Charlotte de Witte, akinek férje, Enrico Sangiuliano is itt lép majd fel. Jön az immár klasszikus szupersztár Carl Cox, az olasz Joseph Capriati, de itt lesz az Artbat nevű kijevi dj-páros és a DJ Mag Top 100 listán szintén jegyzett Adam Beyer is. Élő show-val érkezik többek között Gioli & Assia, Tinlicker és Satori is.

Új színpad új élménnyel

Új helyszínnel is színesedik a Sound idei kínálata, a Dreher színpadon ikonikus partibrandek váltják majd egymást naponta, a nagyszínpados programok végeztével. Itt mutatkozik be a house és tech house műfajokra specializálódott Claptone Masquerade partisorozata, élen természetesen az arany maszk mögé bújó dj-vel. A headliner Armin Van Buuren fellépése után a Rave Culture brandje debütál az új helyszínen, ami azzal a céllal született, hogy új szintre emeljék az elektronikus ütemű bulik élményét. Itt lép fel a W&W duó is, akik a trance vonalán indulva a big room house és az EDM egyéb műfajai felé vezénylik a közönséget, illetve a világ élvonalában szintén számontartott Will Sparks is, valamint a holland Q-Dance csapata, akik az elektronikus zene keményebb stílusaira, főleg a hardstyle-ra, a hardcore-ra és a hard trance-re összpontosítanak. A tört ritmusok éjszakáját hozza el a Next Level a Soundra, mások mellett olyan fellépőkkel, mint Tchami vagy a sokak által várt Matroda.

Filutás Anna kiemelte:

A Sound nemzetközi hírnevét jól mutatja, hogy idén a DJ MAG Top 100 listájáról közel 20 világsztár mondott igent a felkérésünkre.

Az eddig bejelentett fellépők listája:

Nagyszínpadosok: Armin Van Buuren, Blasterjaxx, Dimitri Vegas &, Like Mike, Don Diablo, Goodboys, Hardwell, Justus, KSHMR, Kungs, Ofenbach, Regard, Tiësto, Vini Vici, Yves V.

A Nagyszínpad Afterparty felelősei: Alle Farben, Joel Corry, Riton.

A B my Lake-helyszínek underground dj-i: Adam Beyer, Agents of Time, Amémé, Anfisa Letyago, Anna, Argy, Artbat, Carl Cox, Charlie Sparks b2b Parfait, Charlotte de Witte, Cera Khin, Clara Cuvé, Coeus, Dubfire, Enrico Sangiuliano, Fred Lenix, Gioli & Assia Live, Indira Paganotto, Joris Voorn, Joseph Capriati, Layla Benitez, Pan-Pot, Parfait, Philipp Straub, Sam Paganini, Satori Live, Sebastian Leger, Tinlicker Live.

Jön a Masquerade, azaz Claptone, Ferreck Dawn, valamint meglepetésvendégeik. Bemutatkozik a Rave Culture: Axmo, Dubvision, Olly James, W&W, Will Sparks. Itt lesz a Q-Dance csapata: RAN-D, Rebellion, Sefa, Sound Rush, Sub Zero Project, TNT, Villain. Illetve a Soundra érkezik majd a Next Level: Dimension Dj set, Matroda, Sullivan King és Tchami.

(Borítókép: Fesztiválozók a Balaton Soundon 2018. július 7-én. Fotó: Szekeres Máté / Index)