Mégsem vonulhat ma börtönbe Galambos Lajos

Kecskemét
2023.02.15. 13:08
Galambos Lajos ma már biztosan nem jelentkezik a kecskeméti börtönben, de egy ismerős elmondása szerint, holnap mindenről beszámol a sajtónak.

A mulatós zenésznek szerdán kellene megjelennie a kecskeméti börtönben, de egyelőre nem jelent meg. Pedig a Bács-Kiskun Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetnél vártak a Bors munkatársai már hajnalban, hogy elkaphassák a pillanatot, amikor Galambos Lajos megjelenik a börtönnél.

Ezt követően egy erdő szélén kapták lencsevégre a trombitaművészt. A Blikk „olvasóriportere” fotózta le a Vértesben a művészt. A zenészre Lovasberény közelében bukkantak rá, ami azt jelenti, hogy körülbelül 150 kilométerre volt Kecskeméttől, amikor lefotózták.

Most viszont kiderült, hogy szerdán semmiképp nem vonul be Galambos Lajos a börtönbe. A 24.hu-nak nyilatkozott egy közeli ismerőse, aki elárulta, hogy a zenész csütörtökön nyilatkozik arról, miért nem vonult be. A lap kereste a büntetés-végrehajtást, hogy kiderüljön, szólt-e a zenész arról, hogy nem vonul ma be és milyen indokkal tette ezt.

Januárban a zenész kórházba is került, mert fulladásos rohamok törtek rá. Elképzelhető, hogy emiatt kaphatott halasztást a börtönbüntetés megkezdésére.

Az elmúlt hét év felőrölte az energiámat. Olyan problémák jelentkeztek nálam a közelmúltban, amik valószínűleg lelki eredetűek, de már szervi problémákban is mutatkoznak

– mesélte a mulatós előadó, aki ezzel a peres ügyeire utalt.

(Borítókép: BVOP)