Börtönben marad Andrew Tate, harmadszor is meghosszabbították letartóztatását

337T9M4-highres
2023.02.22. 13:33
Rájár a rúd a tavaly év végén Romániában elfogott Andrew Tate-re, a korábbi kick-box bajnok és influenszer letartóztatását ismét meghosszabbította az ügyészség. Emiatt további 30 napig még biztosan rácsok mögött marad a többek között embercsempészettel és nemi erőszakkal vádolt 36 éves férfi.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a kick-box bajnokból lett influenszer Andrew Tate-et, 34 éves testvérét, Tristant, valamint két gyanúsított társukat – Georgiana Naghelt és Luana Radut – tavaly év végén vették őrizetbe a román hatóságok embercsempészet, nemi erőszak és szervezett bűnözői csoportok létrehozásának gyanúja miatt. A bűnügyi eljárás azóta is zajlik, az influenszer egyelőre tagadja a bűncselekmények elkövetését

A közösségi médiában rendkívül népszerűvé vált Tate letartóztatását korábban már két alkalommal is meghosszabbították, hiába kérvényezte, hogy szabadlábon védekezhessen az ellene felhozott vádak ellen.

Ennek ellenére sem adta fel a korábbi küzdősportoló, akire azonban továbbra is rájár a rúd, ugyanis

az ügyészség harmadik alkalommal is elfogadta letartóztatásának meghosszabbítását, így továbbra is börtönben marad.

Ez azt jelenti, hogy további 30 napig még biztosan kénytelen lesz bent maradni a börtönben, amíg a hatóságok folytatják az eljárást ellene. Az ügy négy gyanúsítottja – Andrew Tate, testvére és két nő – közül továbbra sem emeltek senki ellen hivatalosan vádat.

Az Associated Press szerint a romániai szervezett bűnözés elleni ügynökség, a DIICOT petíciót nyújtott be a Tate fivérek börtönben maradásáért, míg a két érintett nő házi őrizetben védekezhet tovább. 

Amikor a bíró úgy döntött, hogy Andrew és Tristan Tate egyelőre rács mögött marad, figyelembe vette a vádlottak különös veszélyességét, valamint azt a képességüket, hogy állandó pszichológiai kontrollt gyakorolnak az áldozatok felett

– állítja a lap. 

Az újabb döntés meghozatala előtt a BBC értesülései szerint a Tate fivérek ügyvédjei azt mondták, hogy az ügyészek nem nyújtottak be olyan új bizonyítékot, amely szükségessé tenné a testvérek további fogva tartását. Az ítélethozatalt megelőzően még Andrew Tate is bizakodó volt, és nagy jogi győzelemről beszélt. 

A jogi csapatom fantasztikus munkát végzett ma. A mai naptól kezdve a bírák nagyon közelről megismerhették az igazságot az ellenem felhozott vádak kapcsán

– írta akkor. 

Öröme azonban nem tartott sokáig, a fogva tartás meghosszabbítását követően már csalódottan posztolt. 

Mélyen el kell most gondolkoznom ezen a döntésen

– posztolta a Romániában fogva tartott influenszer a Twitteren

(Borítókép: Andrew Tate Bukarestben 2023. január 25-én. Fotó: Mihai Barbu / AFP)