Majka: Semmi olyat nem akarok csinálni, ami nem vicces

PAP 9986
2023.03.10. 17:08
Majoros Péter szerint Pápai Joci műsorvezetőként is abszolút jól szerepelt – mindketten nagyon élvezték a március 13-án debütáló Zsákbamacska című vetélkedő forgatásait. Ugyan a rapper egy könnyelmű ígéret miatt lett a műsor egyik házigazdája, utólag egyáltalán nem bánja, hogy így alakult, szerinte ugyanis ez egy nagyon vicces formátum, a vállalásaiban pedig a humornak döntő szerepe van.

Már csak néhány nap, és ismét képernyőre kerül a Zsákbamacska, amit a 90-es években Rózsa György vezetésével láthattak a nézők. Az amerikai formátumot ezúttal a TV2 csapata vette elő, Majoros Péter és Pápai Joci közreműködésével felújítva, akiket Pap Dorci segít majd a március 13-án startoló vetélkedő adásaiban. A csatorna pörgős, szórakoztató műsort ígér, amelyben szinte minden az egyéni döntéseken és a szerencsén múlik, és a civil játékosok közül az nyerheti a legtöbbet, aki sokat kockáztat.

A Zsákbamacska kreatív producere, Bányai Gábor előzetesen már megosztott néhány részletet a produkcióról, amit annak idején egyébként részben neki köszönhetően láthattak Magyarországon a nézők. A szakember kiemelte, mennyire jó döntésnek tartja, hogy a vetélkedőt Majoros Péter és Pápai Joci vezeti, ez ugyanis rányomta a bélyegét a forgatásokra, amelyek elmondása szerint nagyon felszabadult hangulatban zajlottak. Pedig az, hogy ők lettek a műsor arcai, tulajdonképpen egy könnyelmű ígéretnek köszönhető, amit a TV2 Csoport programigazgatójának tett a rapper.

Épp egy másik műsorral kapcsolatos üzleti megbeszélésen voltam, amikor Fischer Gábor egy jó programigazgatói csellel bevetette, hogy jön a Zsákbamacska, amit csak velem tud elképzelni. Mivel már nagyon szerettem volna, hogy a másik műsorról megállapodjunk, gyorsan igent mondtam rá, ígéretet téve, hogy később átbeszéljük a részleteket. Ezt persze akkor én sem gondoltam komolyan, de aztán ahogy telt-múlt az idő, rájöttem, hogy már nem lehet nagyon kifarolni belőle

– magyarázta a rapper, hozzátéve: mostanában már nagyon megválogatja, milyen műsort vállal el.

NEKEM AZ A LEGFONTOSABB, HOGY VICCES LEGYEN. SEMMI OLYAT NEM AKAROK CSINÁLNI, AMI NEM VICCES

– fogalmazott a tévés.

Pápai Joci műsorvezetőként is bevált

Hogy miért épp Pápai Joci lett Majka műsorvezetőtársa, arról a rapper annyit mondott: miután a Sztárban sztár leszek! zsűrijében is jól működnek együtt, illetve magánemberként is már nagyon hosszú ideje jó barátságot ápolnak, a csatornánál arra jutottak, műsorvezetőként is kipróbálják Pápait, amit remek döntésnek tartott. 

„Joci egy rettentő rugalmas, jó kedélyű, nagyon jó gondolkodású, jóindulatú csávó. Ezért is a barátom. Műsorvezetőként is jól működött, bár nem is volt olyan feladata, amit elronthatott volna – különböző élethelyzetekben kellett reagálnia, és ebben tökéletes volt. De egyébként is ketten álltunk ott, így nagy baj nem lehetett, valamit mindig belemakogtunk a másik szövegébe, hogy működjön a dolog. Az is nagyon fontos, hogy már eleve van egy kapcsolat közöttünk, így tulajdonképpen ez egy rém könnyű szituáció volt mindkettőnknek. És hát ez nem egy élő műsor – bár nem gondolom, hogy élőben bármi is rosszul jönne ki, inkább csak azt tudom elképzelni, hogy véletlenül olyasmi csúszik ki a számon, amért megbüntetnek, és lesavazzák az egész TV2-t.”

Pápai Joci is csupa jó élményt szerzett a forgatások alatt. Ugyan a műsorvezetői szerep újdonságot jelentett számára, nem rettent meg a feladattól, a barátja jelenléte egyébként is biztonságot adott neki.

Egyáltalán nem féltem, hiszen elmondták az elején, mit várnak tőlem, és pontosan tudtam, mi lesz a szerepem az adásokban. Abban is biztos voltam, hogy Majoros Peti barátom ezt az egészet kirázza a kisujjából, így tulajdonképpen nekem csak az lesz a feladatom, hogy jól érezzem magam, és maximálisan partner legyek a humorizálásban, amihez egyébként is értek. A műsorvezetésbe ilyen értelemben úgy csöppentem bele, hogy igazából észre sem vettem

– mondta kérdésünkre az énekes, akire a műsorban ugyan a jó zsaru szerepét osztották, ez abban merült ki, hogy talán egy picit engedékenyebb volt a játékosokkal, de hangsúlyozta, hogy Majoros sem volt rossz zsaru, csupán annyiban különbözött tőle, hogy kicsit jobban próbálta irányítani a szereplőket, ezzel is izgalmasabbá téve a játékot.

A két műsorvezető a kreatív munkából is kivette a részét. Bányai Gábor korábban elmondta: amikor a felvételek előtt átnézték közösen a játékokat, mindig volt egy-egy ötletük, amellyel még élvezetesebbé lehetett tenni azokat. Az improvizációnak is nagy szerep jutott a forgatások alatt, amiben mindketten remekeltek, ezáltal pedig az egyéniségük is tökéletesen átjön a műsorban. A szakember azt is hozzátette: az, hogy Majka és Pápai sok mindenben szabadkezet kapott, nagyban elősegítette, hogy végül egy szórakoztató comedy show legyen a műsorból.

A Zsákbamacska adásaival, amelyeket március 13-tól hétköznap esténként láthatnak a nézők, a két műsorvezetőnek igazából már nincs dolga, így mindketten koncentrálhatnak a zenei karrierjükre. Pápai Joci ráadásul a hétvégén egy számára igen fontos fellépésre készül.

Március 11-én az Akváriumban lépek fel, ami egyrészt azért különleges, mert először játszunk abban a budapesti klubban, ami ráadásul nem is az én közegem. Másrészt még sosem volt időm úgy összeállítani egy élő koncertet, ahogy igazán szerettem volna. Ez most egy hatéves munka eredménye, az elmúlt három hónapom másról sem szólt, csak egyeztetésekről, hogy olyan legyen az egész produktum, ahogy azt én megálmodtam. Az összes dalt újrahangszereltük, teljesen új látvánnyal készülünk, ahogy külföldön a legnagyobb produkciók

– mondta az énekes.

Majoros Péter szintén visszatér a színpadra, Nikával és a zenekarával swingestekre készülnek, közben T.Dannyvel készít dalt, illetve Váczi Eszterrel is érkezik egy közös szerzeménye. De már a jövő évi terveken is dolgoznak: 2024-ben teljesen új turnéval szántják fel a hazai színpadokat, amiről annyit elárult, hogy a swing és a 100 Tagú Cigányzenekarral szervezett produkciók után egy újabb zenei stílusban szólalnak majd meg a dalai.

(Borítókép: Majoros Péter és Pápai Joci. Fotó: Papajcsik Péter)