Mindössze két évvel ötödik fia születését követően nagypapa lett a fiúbanda sztárja

GettyImages-1177498655
2023.03.11. 18:56
Hiába lett még csak két éve ötszörös édesapa a kilencvenes évek ünnepelt fiúbandájának, a Boyzone-nak a sztárja, Ronan Keating, a 46 éves énekes immáron nagypapának is mondhatja magát – fiának, Jack Keatingnek kislánya született.

A kilencvenes években talán a legnépszerűbb formációnak számítottak a fiúbandák, mára már azonban szinte teljesen eltűntek a zeneiparból – így ha máson nem is, ezt szemlélve igazán érezhetjük a saját bőrünkön is az idő múlását. 

Erre tett most rá egy újabb lapáttal az 1993-ban alakult, akkor rendkívül népszerű ír fiúbanda, a Boyzone korábbi oszlopos tagja, a később szólóban is sikereket elért Ronan Keating, aki 46 évesen nagyapa lett, miután fiának kislánya született. 

Az énekes fia a brit tévénézőknek nem csak édesapja révén lehet ismerős, ugyanis a 23 éves Jack Keating szerepelt a Love Island című realityben. A férfi csütörtöki Instagram-bejegyzésben árulta el, hogy kislánya született. 

Bejelentése szó szerint sokkolta a követőit, ugyanis korábban egyszer sem említette, hogy valaki gyereket vár tőle.

A gyermek születése már csak azért is meglepő, mert Jack nyolc hónappal ezelőtt szerepelt a Love Island nevű műsorban, ami azt jelenti, hogy a kislánya valószínűleg a műsorban való megjelenése előtt fogant – írja a Daily Mail.

A fiatal Keating korábban ráadásul végig úgy nyilatkozott hogy nincsen párkapcsolatban, így az édesanya kiléte egyelőre ismeretlen. A már 46 éves Ronan Keating és a 49 éves Yvonne Conolly 1998 és 2015 között voltak házasok, kapcsolatukból három gyermek született.

Az újszülött kislány a 46 éves Ronan Keating első unokája, ami azért is érdekes, mert az énekes új házasságából született gyermekei sem sokkal idősebbek, a kisebbik csupán kétéves. 

Így legalább az bizton állítható: játszótársat könnyedén találhat magának az új családtag. 

(Borítókép: Ronan Keating 2019. október 21-én. Fotó: Joseph Okpako / WireImage)