Legyen fegyverünk, és ne féljünk használni! – mondta a hollywoodi akciósztár

GettyImages-1180543476
2023.03.19. 07:07
68 éves lett Bruce Willis, aki mostanában leginkább a betegsége miatt kerül címlapokra. A főszereplőként Amerikában a kilencedik legnagyobb bevételt elérő színész pályája során számtalan nagy sikerű filmben szerepelt – tesztelje tudását a karrierútjával kapcsolatban!

Minden idők egyik legszimpatikusabb akcióhőse, Bruce Willis ma tölti be a 68. életévét. A színész lánya 2022-ben jelentette be, hogy apja a betegsége, a beszéd megértésének vagy produkciójának zavara, azaz az afázia miatt abbahagyja a színészkedést. A jellemzően agyvérzés, fejsérülés, tumor vagy fertőzés következtében kialakuló kór azonban nem az egyetlen nehézség volt, amellyel Willisnek és családjának meg kellett küzdenie. Sok bizonytalanság és orvosi vizsgálat után februárban kiderült, hogy a beszéd nehézségein kívül frontotemporális demenciában is szenved. Willis a nyilvánosságtól visszavonultan él, sok időt tölt tágabb családjával, gyermekeivel, miközben felesége, Emma Heming Willis oszt meg információkat állapotáról a közösségi médiában.

Willis a nyolcvanas évek végén vált ismertté, legnépszerűbb szerepe John McClane a Die Hard-filmekből, de emlékezhetünk rá a Ponyvaregény, a Sin City, a 12 majom, az Ötödik elem, a Bérgyilkos a szomszédom, a Hatodik érzék vagy a Hudson Hawk filmből is. Több zenei albuma is megjelent, és sorozatokban is szerepelt, emlékezetes ezek közül A simlis és a szende, amit a magyar televízió is nagy sikerrel vetített a nyolcvanas években. A sármos Willis és a gyönyörű Cybill Shepherd mindenkit levett a lábáról a krimisorozatban.

Bruce Willis főszereplőként a kilencedik legnagyobb bevételt elérő színész Amerikában. 13 évig volt Demi Moore házastársa, három lányuk született. Többször nyilatkozott már politikai ügyekben és a fegyvertartással kapcsolatban is. Békepárti, de ha valaki rátámadna, nem félne visszaütni, mint mondta:

harcolnod kell az életedért.

A fegyvertartásról úgy nyilatkozott, mindenkinek joga van a fegyverviseléshez, mert ha elveszik a fegyvereket a legális árusoktól, akkor csak a rosszfiúknak lesz. Nyíltan támogatja az Egyesült Államok haderejét, 2002-ben 12 ezer doboz süteményt vásárolt cserkészektől, amit tengerészek és a Közel-Keleten állomásozó katonák kaptak meg.

Filmjeiért nyert Emmy-, Golden Globe-díjat, de többször Arany Málnát is, mint a legrosszabb színész. Tesztelje velünk, mennyit tud a nagybeteg legendáról!

Minden kérdés megválaszolására 30 másodperc áll rendelkezésére. Jelölje meg a helyes választ, majd vagy várja ki az idő végét, vagy kattintson a "Következő kérdés" gombra. A linkre kattintva elindul a játék.

Sajnos nem sikerült :(
Kérjük próbálja meg újra.
Indulhat a kvíz »

(Borítókép: Bruce Willis 2019. október 11-én. Fotó: Jim Spellman / WireImage / Getty Images)