Palvin Barbara megházasodik, íme a gyűrű

2023.03.22. 08:19
Az Entertaintment Tonight (ET) robbantotta a hírt, mely szerint Palvin Barbarát hamarosan feleségül veszi párja, Dylan Sprouse amerikai színész.

Az ET egy, a párhoz közel álló forrástól értesült arról, hogy 

DYLAN SPROUSE NEMRÉG ELJEGYEZTE PALVIN BARBARÁT.

„Sok ismerősüknek már a gyűrűt is megmutatták, nagyon boldogok. Nagyon szeretik egymást, és mindig kiállnak egymás mellett, de most még a szokásosnál is nagyobb az örömük. Alig várják, hogy megkezdődjön életük új fejezete” – mondta az ET forrása a hírportálnak. 

A cikkben azt is megjegyezték, hogy már március elején is felvetődött, hogy a pár jegyben járhat. Akkor Palvin Barbarát a Mammoth Film Festival nevű rendezvényen fotózták, és az egyik képen a gyűrűsujján látható volt egy gyémántgyűrű, amelyről többen is azt feltételezték, hogy jegygyűrű lehet. Valószínűleg az is volt, bár egyelőre sem Palvin Barbara, sem pedig Dylan Sprouse sajtósa nem erősítette meg az eljegyzés hírét a sajtónak. Az eredeti fotót itt, a gyűrűt nagyítva pedig itt lehet megtekinteni.

A magyar szupermodell és párja 2018-ban jöttek össze. Állításuk szerint egy instagramos üzenetváltás után találkoztak, és azóta elválaszthatatlanok.

Egyszer már volt szó eljegyzésről 

Dylan Sprouse 2021-ben egyébiránt már szót ejtett egyszer az eljegyzésről, amikor Magyarországra látogatott a modell családjához, és Palvin Barbara apja arról faggatta, hogy mikor lesz az esküvő.

A színész akkor azt mondta, ha egyszer megkéri a lány kezét, azt biztosan nem a kamerák előtt teszi meg, hanem titokban. Időpontot akkor nem mondott, mindössze annyit, ha itt lesz az ideje, akkor úgyis megkéri a modell kezét. A jelek szerint mostanra ez megtörtént.