Tóth Andi elárulta, mikor jelenik meg az utolsó albuma

2023.03.24. 21:42
Tóth Andi meglepő videóval jelentkezett az Instagram-oldalán. A nemrégiben visszavonuló énekesnő arról beszélt, hogy már készül az utolsó albuma, amely várhatóan a Sztárban sztár döntője környékén fog megjelenni.

Amint arról már az Index is beszámolt, Tóth Andi nemrégiben jelentette be egy Instagram-videóban, hogy végleg abbahagyja az éneklést.

Úgy gondoltam, muszáj kimondanom. Hoztam egy számomra drámai döntést pár hónapja: ezennel abbahagyom az éneklést

– fogalmazott az X-Faktor korábbi győztese, aki a jövőben egy zenei kiadóügynökség kreatív igazgatójaként fog dolgozni, idővel pedig egy saját ruhamárkát is tervez alapítani.

Bejelentő videójában beszélt arról is, hogy vannak még dalai, amiket mindenképpen ki akar adni. A jelek szerint nem is vár vele sokat, 24 órán át elérhető Instagram-történetében most arról beszélt, hogy készülőben van az utolsó albuma.

Kábé a felével megvagyunk a daloknak. Ahogy azt mondtam, igazából k*rvasok dal lesz rajta. Az összes fiókdal rákerül, amit az elmúlt egy-két évben csináltam, meg az elmúlt pár napban is jött ihlet. Szóval minden rajta lesz, főleg depisek, de lesznek nyilván pörgős dalok is. A legtöbb az szomi lesz, meg szerelmes, meg minden. Szóval remélem, majd tetszeni fog nektek. Szerintem a Sztárban sztár-döntő körül érkezik majd, szóval még egy dolog, amiért várjuk a döntőt

– mondta a videóban Tóth Andi.