A hajóóriás, amelyen százak utaztak a halálukba

GettyImages-515219554
2023.03.31. 06:04
Ma 114 évvel ezelőtt kezdték megépíteni az elsüllyeszthetetlennek hitt Titanicot, ami 1912-ben egy jéghegynek ütközve, majd kettészakadva merült alá az Atlanti-óceánban.

A Titanic című filmnek, illetve az abban főszerepet játszó Leonardo DiCapriónak és Kate Winsletnek köszönhetően mára mindenki ismeri a luxushajó történetét, ami tragikus véget ért. Az egykor a világ egyik legnagyobbjának tartott hajó a White Star Line társaság tulajdonában volt. A vállalat három óceánjárót szeretett volna vízre bocsátani, amelyek egyike volt a Titanic, a másik az Olympic – amely ugyanakkora méretekkel rendelkezett, mint a testvére, és az átépítések miatt hol egyik, hol másik viselhette a leghatalmasabb óceánjáró címet –, míg egyes források szerint a harmadik a Gigantic nevet kapta. Az 1912-ben bekövetkező tragédiát követően viszont rossz ómennek tartották ezt a megnevezést, így HMHS Britannicra változtatták.

A Titanic építési munkálatai ma 114 évvel ezelőtt kezdődtek meg a Harland and Wolff gyárban Belfastban, és kifejezetten úgy tervezték meg, hogy fényűzésből ne legyen hiány a fedélzeten. Az úszómedence mellett törökfürdő, tornaterem, squashpálya és felvonó is volt a hajón, ami 1912. április 14-én, első útján elsüllyedt, miután jéghegynek ütközött. Amennyiben további érdekességeket szeretne megtudni a Titanicról, tippelje meg a válaszokat az alábbi kérdésekre.

(Borítókép: Az R.M.S. Titanic 1912 körül. Fotó: Bettmann / Getty Images)