Galambos Lajostól mindig ordítva kérik a Kell egy kis áramszünet című számot

2023.04.13. 06:30
Galambos Lajos a Karlo Tomatoni nevű YouTube-csatorna Pizzaszínház című gasztroműsorának volt a vendége, ahol pizzaevés és -készítés közben többek között arról is beszélt, készül-e a rá váró börtönbüntetésre, és hogy játssza-e a koncerteken a Kell egy kis áramszünet-et.

A műsorvezető megkérdezte a zenészt, hogy az őt övező médiafelhajtás közepette eljutott-e már oda, hogy mosolyogni tudjon.

Nehéz – mondta, majd nevetve elmesélte, hogy a Kell egy kis áramszünet című nótát ordítva kéri tőle a közönség minden egyes bulin – és ő el is játssza.

A trombitaművész azt is megosztotta a műsorban, hogy időnként templomba jár, ahol van egy számára nagyon kedves lelkipásztor. Ő azt mondta neki, hogy minden, ami vele történik, az lehet, hogy egy egészen új embert hoz létre, aki már eddig is ott volt valahol mélyen.

Megkérdezték tőle azt is, hogyan készül lélekben arra, ha be kell vonulnia a börtönbe.

Ha menni kell, akkor megyek. Amit rám mért a sors, azt én vállalom. Voltam én már rosszabb helyzetben is

– felelte Galambos Lajos, majd hozzátette, hogy volt már olyan turnén, ahol rosszabbak voltak a körülmények, mint amik várnak rá – bármi is történjen. Teljesen fel vagyok készülve – mondta.

A zenész jelenleg Budán épít házat, miután úgy döntött, hogy eladja hatalmas luxusvilláját. Elmesélte, hogy egyszer, mikor ott volt az építkezésen, éppen áramszünet volt, és a földművelésügyi államtitkár azt mondta neki: 

Na, eddig itt ilyen nem volt, megjöttél?

A trombitaművészt arról is kérdezték, milyen művészeket emelne ki, akikkel különösen szeretett együtt dolgozni. Galambos Lajos itt érdekes történeteket hozott példaként: Chris Rea esetét, akit a biztonságiak nem ismertek fel és ki akartak küldeni a saját koncertjéről, illetve Demis Roussost, akinek Zámbó Jimmy segített abban, hogy magyar hölgyekkel ismerkedjen.

Hosszú ideje húzódik a trombitás ügye

Galambos Lajost még 2022 decemberében ítélték három év hat hónap szabadságvesztésre energialopás és vesztegetés miatt, amelynek letöltését február 15-én kellett volna megkezdenie a kecskeméti börtönben, azonban nem jelent meg a helyszínen. Később halasztást kért, melyet a bíróság elutasított.

Galambos ügyvédje nemrégiben arról beszélt az Indexnek, hogy a szebb napokat megélt zenész nincs jól, a lelkiállapota kezd kihatni az egészségére, és szemmel láthatóan romlik az állapota. Március 27-én a művész újabb vizsgálaton esett át, aminek eredménye „sok mindent befolyásolhat”.

A Karlo Tomatoni csatorna műsorában a zenész szívesen beszélgetett bármilyen témáról és jó kedélyűen kóstolta a különféle pizzákat.