Megszólalt az új magyar sorozat színésznője a kulisszatitkokról

stefanovics angela 2
2023.04.17. 10:09
Május 2-án debütál az Index felületén a Végh Zsolt rendezésében készülő Marsra magyar! című, száz százalékban magyar fejlesztésű szitkom, melynek főszereplői Csőre Gábor, Badár Sándor és Stefanovics Angéla lesznek. Utóbbi az Indexnek adott interjúban egyebek mellett elárulta, mit vár az új, formabontó megjelenési formától, illetve hogy mennyire tudott azonosulni a karakterével.

Nem mindennapi ötlettel rukkolt elő Végh Zsolt rendező és a Pusztai Ferenc producer által vezetett KMH Film, akik hamarosan egy online sorozattal örvendeztetik meg a magyar nagyérdeműt. A Marsra magyar! egy ál-dokumentumfilmes elemekkel tűzdelt szitkom lesz, mely a Hajnal-Vasad Kft. mindennapjait mutatja be, a sorozat részeit pedig kizárólag az Indexen nézheti majd meg május 2-től.

Mint arról korábban már beszámoltunk, a sorozatbeli kisvállalkozás akkor kerül bajba, amikor a gyár alapanyagait beszállító cég, az AL-VA-RÉZ Kft. telephelyébe meteorit csapódik. Össze is hívják a válságstábot, hogy megbeszéljék, mitévők legyenek, ám a probléma megoldódik magától, amikor az igazgató, Hajnal Károly (Csőre Gábor) telefonja megcsörren, és kiderül: a NASA-nál felmerült a cég neve lehetséges fémfeldolgozóként, a Mars-expedíció beszállítói között.

A sorozatban Csőre Gábor és Badár Sándor mellett megjelenik még Keresztes Tamás és Thuróczy Szabolcs, illetve természetesen Stefanovics Angéla is, aki egy nyers, emocionális és a végletekben élő karaktert alakít, akinek a hegesztés a legnagyobb szerelme, sőt mi több, az is lehet, hogy ő ért hozzá a világon a legjobban. Beszélgetésünk során a színésznő elárulta, hogy

  • milyen a kapcsolata az űrutazással, illetve hogy bevállalná-e azt,
  • mennyire sikerült a sorozatban alakított karakterével azonosulni,
  • hol és milyen körülmények között zajlott a forgatás,
  • és hogy mit gondol arról, hogy a sorozat online formában, az Indexen fog megjelenni.

Heteken belül debütál a legújabb online sorozata, a Marsra magyar!, amelynek középpontjában egy kis magyar cég áll, amely a NASA megkeresésére a Mars-expedíció egyik beszállítója szeretne lenni. Mennyire áll önhöz közel az űrutazás?

Hú, ezen még nem gondolkoztam, de azt hiszem, szívesen kipróbálnám, amennyiben lenne rá lehetőségem. Mondjuk, lehet, hogy nem is lenne olyan nagy élmény. Azt is el tudom képzelni, hogy egy IMAX-moziban sokkal valósághűbb, mint élőben. Lehet, hogy csalódott lennék. Űrlényekkel meg itt, a Földön már találkoztam.

Ha lehetősége adódna rá, bevállalná?

Be. Nem. De. Nem. Azt hiszem, kicsit elbizonytalanodtam.

A sorozatban Vass Marit, egy nyers stílusú embert alakít, aki nem szégyelli elmondani a véleményét bármiről – foglalkozása pedig nem mellesleg hegesztő.  Milyen érzés volt a karakter bőrébe bújni, milyen kihívásokkal kellett szembenéznie?

Szerencsére a szövegkönyv írásában is részt vettem, így nem volt meglepetés a karakter. Kihívást inkább az éjszakai forgatás jelentett, amikor este hattól reggel hatig dolgoztunk. De ugye jó társaságban röpül az idő, és hát a kollégák, Badár Sándor, Csőre Gábor, Keresztes Tamás, Gyöngyösi Zoltán és három fiatal főiskolás meg a stáb együtt nagyon jó társaság volt.

A szerep miatt egyébként tényleg megtanult hegeszteni?

A gyárban, ahol forgattunk, voltak munkások is, akik segítettek mindenben, de természetesen nagyobb feladatoknál dublőr végezte helyettem a műveleteket. Nem tervezem egyébként, hogy a közeljövőben pályát módosítok és lakatosnak állok, bár a színészet elég bizonytalan foglalkozás mostanság. Remélem, sikeres lesz a sorozat, és újabb évadok forognak majd belőle.

Egy sorozatot leforgatni nem piskóta. Mennyi időt vett igénybe, illetve hol, milyen körülmények között zajlott a folyamat?

Még forgatjuk az első évad részeit, április vége felé végzünk. Általában tömbösíteni szokták a forgatási napokat, most hetente körülbelül két-három napot dolgozunk. Ez egyáltalán nem megterhelő, és tényleg jó a csapat. Csodálatos helyszínt sikerült találni a Hajnal-Vasad Kft. mindennapjait megelevenítő sorozathoz, a produkció gyártásvezetője Oroszlányban bukkant rá egy vasöntödére. Ha jól tudom, autóalkatrészeket gyártanak eredetileg, ami pedig pluszérdekesség, hogy az üzem a forgatások alatt is működik.

Forgatás tekintetében mennyiben különbözött a munkafolyamat egy átlagos tévés forgatástól? El tud árulni esetleg valamilyen kulisszatitkot?

Különbséget inkább egy mozifilm és egy sorozat között tudnék mondani. Itt sokkal többet veszünk fel egy nap alatt, mint egy vászonra készülő filmnél. A Marsra magyar! sorozatnál 16-18 oldalt veszünk fel egy nap alatt, ráadásul Végh Zsolt, a rendező mindehhez még nagyon maximalista is. Addig nem megyünk tovább, amíg nem tökéletes egy beállítás vagy színészi játék. Ami pedig a kulisszatitkokat érinti… nem tudok. Ja de, mégis! De azt meg nem árulhatom el. Titok!

Mit gondol arról, hogy a szokványostól eltérően egy teljesen új, online formában, jelen esetben az index.hu-n fog megjelenni a sorozat?

Szeretem az újításokat, és szerintem ez egy forradalmi ötlet.

Támogatott tartalom.

(Borítókép:  Aradi Nóra)

Marsra magyar! május 2-ától, csak az Indexen.