Más is érintett lehet Aaron Carter halálában

GettyImages-1311878063
2023.04.20. 13:03
Aaron Carter volt neje nem fogadja el a Los Angeles megyei halottkémi hivatal vizsgálatának eredményét, mivel azt állítja, túl sok a gyanús jel a rapper halálával kapcsolatban.

A napokban érkeztek meg Aaron Carter boncolási eredményei, amelyekből az derült ki, hogy a halálát nem kábítószer-túladagolás okozta, hanem fulladás, ami a bevett nyugtatók és a belélegzett gázok hatására következett be.

Ahogy a jelentésben kifejtették, a szervezetében Xanaxot és sűrített difluor-etánt találtak – utóbbit tisztítószerek hajtógázaként szokták használni, és belélegezve euforikus állapotot válthat ki. Bár úgy tűnik, a hatóságok ezzel lezártnak tekintik az ügyet, a rapper volt neje, Melanie Martin, illetve az édesanyja, Jane Carter másképp vélekednek.

Martin a TMZ-nek kifejtette, egyáltalán nem elégedett a Los Angeles megyei halottkémi hivatal megállapításaival, ezért egy újabb boncolást szeretne kérni. Mint mondta, számára még mindig érthetetlenek Carter halálának egyes körülményei, köztük az, hogy részben fel volt öltözve, amikor megtalálták a holttestét a kádban. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy más is érintett lehet az ügyben. Ahogy azt is különös nyomnak tartja, hogy a boncolási jelentésben azt írták, egy horzsolás volt a bal szemöldökénél és az orrán, ám az nem derült ki, hogyan szerezhette ezeket. 

Ahogy a rapper volt neje megjegyezte, egy új boncolás talán némi nyugalmat adna neki, és biztos abban, hogy Carter is azt szeretné, ha minden követ megmozgatnának az igazság felderítéséhez. Hozzátette, nem biztos abban, hogy képes lesz elegendő pénzt összegyűjteni ahhoz, hogy újabb boncolást kérjen, viszont mérlegeli ennek a lehetőségét. 

(Borítókép: Aaron Carter 2021. április 10-én. Fotó: Gilbert Carrasquillo / WireImage / Getty Images)