Majka már most megvette a lakást a fiainak

PAP 0164
2023.04.20. 13:00
A rapper egy podcastban beszélt arról, hogy miként neveli a gyerekeit, és mivel segíti őket a jövőjük megalapozásában.

Majka a BIZness című podcastműsorban tért ki arra: feleségével sokat beszélgetnek arról, hogy miként neveljék gyerekeiket, Mariánt és Olivért.

„Az én gyerekeimnek nagyon régen elintéztem azt, hogy indulásul már mind a kettőjüknek van egy lakása, kapnak egy autót, és majd beszállok, hogyha szeretnének társként vállalkozni valamit. De az égegyadta világon nem szeretném azt, hogy felépítek valami birodalmat, és az átszálljon rájuk. Vagy hogy azzal szembesüljek onnan fentről, amikor lenézek – vagy lentről, amikor felnézek –, hogy ők olyanná váljanak, mint a környezetemben egy-két annyira jól élő csemete, akiknek mindenük megvolt. És akiknek gyakorlatilag fogalmuk sincs az értékről, értékrendről” – mondta a műsorban, amelyet a Story magazin szemlézett.

A rapper azt is elmondta, hogy nagyon büszke a fiaira, mert jól viselkednek, tisztelettudóak, érzelmes és jószívű gyerekek. Ezenkívül arra is kitért a műsorban, hogy az utóbbi 20 évben nagyon sokat dolgozott, de ma már inkább a boldogságra próbál koncentrálni, és nem vállal el minden fellépést. 

„És nem árulok zsákbamacskát, én már nem akarok sokat melózni. Nekem nincs kedvem hétfő reggel felkelni – még ha ez valakinek rosszul is esik –, és nincs kedvem napi tizenkét órát dolgozni. Az életet úgy akarom élni, és idevehetjük a családot, Hajnit, a gyerekeket, a munkát meg a zenét és minden mást, hogy szeretném magam boldoggá tenni. Hithűen vallom azt, hogy ha én boldog vagyok, akkor tudom a környezetemet boldoggá tenni, akkor fogok tudni jó szereplője lenni egy tévéműsornak, és akkor fogok tudni jó dalokat írni” – fogalmazott Majka.

(Borítókép: Majoros Péter 2023. március 2-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)