Sosem tanulta a színészetet, mégis a világ egyik legjobbja lett

GettyImages-920165872
2023.04.22. 08:50
86 éves lett mindenki Jack Torrance-e, a színész Jack Nicholson, aki ugyan az elmúlt hónapokban a nyilvánosságtól elvonulva élt, és már 13 éve annak, hogy utoljára filmben szerepelt, sokak bíznak a visszatérésében.

Jack Nicholson azon kevés színészek közé tartozik, aki soha nem tanulta a színészetet iskolában, ennek ellenére mégis sikerült a legkiválóbb művészek közé felküzdenie magát. Eddigi pályafutása során szinte mindegy volt, milyen filmes felkéréssel keresték meg, mivel a vígjátékoktól kezdve a thrillerig minden műfajban otthonosan mozog. Talán pont ennek is köszönheti, hogy nemcsak a nézők, hanem a szakma is elismeri őt. Három Oscar- és hat Golden Globe-díj büszke tulajdonosa, amiket mind olyan produkciókért kapott, amelyek valamiképp hozzájárultak a filmkészítés fejlődéséhez. 

Utoljára 2010-ben szerepelt egy produkcióban, de azóta sem jelentette be a visszavonulását. Egyes korábbi híresztelések arról szóltak, hogy a memóriája romlása miatt búcsút mond a filmezésnek, viszont ezt később rendre megcáfolták. A színész ugyanakkor az elmúlt 18 hónapban ki sem mozdult az otthonából. A napokban kapták őt lencsevégre Beverly Hillsben található házának teraszán, amint élvezi a napsütést. Bár többek reménykedhetnek abban, hogy a ma 86. születésnapját ünneplő Jack Nicholson még visszatér, erre nem sok esély van. Ha még többet szeretne megtudni a színészről, tesztelje tudását az alábbi kvízünkben.

(Borítókép: Jack Nicholson 2018. február 18-án. Fotó: Kevork Djansezian/Getty Images)