Egy egész utcát felvásárolt a népszerű youtuber
További FOMO cikkek
Nem bír leállni. Ezer vak ember látásvizsgálatának kifizetését, majd ezer siket ember hallókészülékének megvásárlását követően újabb elképesztő húzással borzolja a kedélyeket a YouTube legnagyobb követőbázissal rendelkező alkotója, MrBeast, azaz Jimmy Donaldson.
A videósról ugyanis kiderült, hogy a rengeteg eladományozott pénz és jótékonysági akció mellett néha azért a saját érdekeit is figyelembe veszi, és ha már vagyoni helyzete miatt jócskán megengedhette magának,
EGY ÉSZAK-KAROLINAI KISVÁROSBAN FELVÁSÁROLT EGY EGÉSZ UTCÁT, AMELYNEK HÁZAIBA CSALÁDJA ÉS BARÁTAI MELLETT A LEGKÖZELEBBI MUNKATÁRSAIT IS BEKÖLTÖZTETTE.
A YouTube 151 millió feliratkozóval bíró pénzosztója szülővárosa, Greenville egyik zsákutcáját sajátította ki holdudvara számára. Azonban aki már egyből urizálást kiáltana, ne tegye, ugyanis a tartalomgyártó meglehetősen szerény otthonokat vásárolt – szám szerint öt darabot. Mindezt ráadásul régi otthona közelében, amely semmiképpen sem tartozik a milliomosok által lakott körzetbe.
Ezt jól mutatja az is, hogy
az első ingatlan, amit itt megvásárolt, mindössze 318 ezer dollárba (107,8 millió forintba) került, ami valósággal eltörpül MrBeast 105 millió dollárra (35,6 milliárd forintos) becsült vagyonához képest.
A négy hálószobás, négy fürdőszobás, kétszintes ház természetesen semmiben sem szenved hiányt, gránit konyhapulttal, külön berendezett reggelizővel és nappalival, gázkandallóval, valamint saját fürdővel, dupla mosdóval és pezsgőfürdővel is fel van szerelve, a tulajdonos kényelmét pedig egy külön kialakított lakosztály szolgálja. Az ingatlanhoz emellett tartozik még egy árnyékolt hátsó tornác, terasz, kosárlabdapálya és egy különálló épület, amely tárolóként funkcionál – írja a New York Post.
HOT READ: @MrBeast lives in modest $318K house in Greenville, NC and buys out neighborhood for employees
— Pirate Radio ☠️ (@PR927FM) May 9, 2023
"With an accumulated net worth of $54 million and more than 40 billion views combined on his videos, these homes don’t exactly scream luxury living."https://t.co/zBT8Slbm5N
A mindössze 25 éves Jimmy Donaldson már az első ház megvásárlását követően elkezdte fokozatosan megvenni a megmaradt, szomszédos házakat is családja és alkalmazottai számára, azt pedig talán mondani sem kell, hogy sikeréhez hozzájárult az is, hogy minden egyes ingatlanért a piaci értéken felül fizetett.
Az év legjobb főnőke díját pedig talán már most, az év közepén ki lehet osztani…