Nagy Alekosz elmondta a véleményét a Fideszről
A valóságshow-hős, aki magát gyakran a „BRFK által megfigyelt, lehallgatott, követett személy, nemzetbiztonsági kockázat, tényező, állandó stratégiai gócpontként” nevezi, Hajdú Péter YouTube-csatornáján vendégeskedett.
A műsorban nagyon sok mindent érintettek, de politizált is Nagy Alekosz, aki elmondása szerint a 2022-es választást megelőzően fideszes volt, de
kiábrándult a pártból.
Olyannyira, hogy 2022-ben az ellenzéki összefogásra szavazott, ettől függetlenül úgy látja, az ellenzéknek semmi esélye.
A Fidesz az egy hihetetlenül... Még egyszer meg kell hogy ismételjem: hihetetlenül professzionális, hihetetlenül jól felépített stratégiával, kommunikációval, bázissal, mindennel, ami létezik, fölépített dolog. Szerintem Európában, de talán még a világon is ennyire összeszedett, stratégiailag összefogott, kommunikációban ezermilliárd csillagos dolog nincs. Tehát itt már ellenzékről, baloldalról, összefogásról már nem is lehet beszélni. Mert ez olyan, mintha egy Jumbo Jetet szeretnél összehasonlítani egy vitorlázó repülőgéppel vagy egy papírrepülővel, és ezt nagyon komolyan mondom
– jelentette ki Nagy Alekosz.
@_randoomuser_ Alekosz véleménye a Fideszről🤠 #alekosz #vvalekosz #frizbi #hajdupeter ♬ eredeti hang - Videos for You