18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Holttest és beismerő vallomás nélkül is elítélhető a VV Fanni-ügy vádlottja

2023.05.15. 07:22
Ugyan a holttest még mindig nem került elő, a vádlott pedig tagadja bűnösségét, a közvetett bizonyítékok alapján elítélhető B. László. Ezt egy neves életvédelmi nyomozó, Kovács Lajos nyugalmazott ezredes nyilatkozta, aki a Magyar Nemzet kérésére elemezte a VV Fanni-ügyet.

A szakértő elmondása szerint a közvetett bizonyítékoknak zárt láncot kell alkotniuk, és egyértelműnek kell lennie, hogy csak a vádlott követhette el az emberölést.

Amennyiben nem került elő a holttest, a vádlott pedig tagad – azaz nincs közvetlen bizonyíték –, ám a közvetett bizonyítékok zárt láncot alkotva egyértelművé teszik, hogy csak a vádlott követhette el az emberölést, akkor elítélhető – fűzte hozzá az életvédelmi nyomozó.

A ValóVilág című realityműsorból ismert Novozánszki Fanni ügye már 2017 ősze óta húzódik. A lány budapesti lakásából tűnt el, és az utolsó róla készült felvételen B. László karjaiban látható egy mélygarázsban, amint a férfi az autója felé cipeli.

A hatóságok már a Novozánszki eltűnését követő napokban közölték, hogy 99 százalékban biztosak abban, hogy a lányt megölték, azonban még mindig nem zárult le az ügy, ahogy a lány holtteste sem került elő.

A megölésével vádolt B. Lászlót első fokon életfogytig tartó börtönre ítélték, feltételesen viszont 25 év múlva szabadulhatna. Május 10-én másodfokon folytatódott VV Fanni meggyilkolásának ügye a Fővárosi Ítélőtáblán, a részletekről ebben a cikkben számoltunk be.