Britney Spears élete romokban, soha nem áll már színpadra

2023.05.16. 18:52
Dokumentumfilmet készített a TMZ Britney Spearsről, aki a hírek szerint jelenleg a lehető legnagyobb elszigeteltségben éli mindennapjait otthonában, illetve a házasságával sincs minden a legnagyobb rendben.

Britney Spears a 2000-es évek egyik legnagyobb ikonja, aki akkoriban ugyan még csak tinédzser volt, de milliók énekelték a dalait. Később, ahogy a több tinisztárt, úgy őt is elérte a népszerűség átka, ami olyan mentális problémákat eredményezett nála, hogy 2007-ben még a fejét is képes volt kopaszra nyírni a fotósok szeme láttára. Az énekesnő beszámíthatatlan viselkedése miatt egy évvel később édesapja, Jamie Spears gyámsága alá került, azaz ő rendelkezett többek között a pénzügyei felett – illetve az előadó elmondása szerint apja odáig ment, hogy a hálószobáját is bepoloskázta, teljesen sakkban tartva őt.

Az énekesnő által fogságnak nevezett időszaknak 2021-ben lett vége, amikor a bíróság úgy határozott, kikerülhet a gyámság alól. Spears mindeközben férjhez ment, és úgy tűnt, Sam Asgharinak köszönhetően újra magára találhat, ám a közösségimédia-felületeken való jelenlétét tekintve látszólag igencsak kicsúszott a lába alól a talaj. A hírek szerint jelenleg egy önéletrajzi könyv kiadásán dolgozik, amelyben leránthatja a leplet arról, mi folyt Hollywoodban a 2000-es évek derekán, min kellett keresztülmennie a gyámság alatt, illetve karriere csúcspontján. A TMZ által készített, hétfő este debütált dokumentumfilmnek – amely a TMZ Investigates: Britney Spears, The Price of Freedom címet kapta – köszönhetően pedig még tisztább képet kaphatunk arról, hogy él jelenleg az énekesnő, milyen kapcsolatban áll a szeretteivel, illetve vissza szeretne-e térni a színpadra. 

Fiai már szóba sem állnak vele

A Britney Spearsről szóló egyórás dokumentumfilm készítői igyekeztek arra az időszakra koncentrálni, ami a gyámság megszüntetése óta telt el. Ahogy a produkcióban kiemelték, aggódnak az énekesnőért a szerettei, amióta nem áll semmilyen felügyelet alatt, mivel teljesen elszigetelten él a külvilágtól. A medencéje mellett napozik, olvas, a háza környékén kocsikázik, majd néhol megáll meditálni, vagy épp táncos videókat tölt fel az Instagramra. A film szerint ráadásul több mint egy éve nem is találkozott Kevin Federline-nal közös két gyermekével, a 17 éves Sean Prestonnal és a 16 éves Jaydennel – utóbbi nemrég nyilvánosan kritizálta őt szülői képességeit illetően.

2022 nyarára annyira elmérgesedett a viszony köztük, hogy a fiúk már nem is válaszoltak az üzeneteire. Ez nagyon feldühítette őt

– jelentette ki Katie Hayes producer.

Spears tavalyi esküvőjét követően sokakban merült fel a kérdés, hogy gyermekei miért nem vettek részt a nagy eseményen, ám tekintve, mennyire megromlott a kapcsolatuk, ez egyáltalán nem volt meglepő. A fiúk már évek óta az édesapjukkal élnek. Egy forrás szerint leginkább amiatt orroltak meg anyjukra, amiért pucér vagy félpucér képeket oszt meg a közösségi felületein, amikhez mindenki hozzáfér – tehát akár a két tini barátai is, ami kellemetlen helyzeteket szül. 

Ahogy a TMZ ügyvezető producere, Harvey Levin kifejtette a sorozatban, mióta Spears nem áll gyámság alatt, akadnak problémák vele. Megállás nélkül issza a koffeintartalmú italokat, köztük kávét és energiaitalt, ami azt eredményezi, hogy olykor napokon keresztül egyáltalán nem alszik. Az ilyen időszakokat követően viszont előfordul, hogy napokon át nyomja az ágyat. Mint dr. Drew Pinsky szakértő a filmben kiemelte, azok, akik mentális betegségben szenvednek, gyakran vágynak a koffein hatására, bár ez nem egészséges számukra. Az énekesnő egyébként korábban az Instagram-oldalán is tett arra utaló megjegyzéseket, hogy a koffein rabja.

Évekig azt mondták nekem, hogy nem ihatok kávét, és most, hogy már tudok, ez büszkeséggel tölt el

– írta az egyik bejegyzésben. 

Romokban a házassága

A produkcióban több forrás is megszólal, akik azt állítják, Spears és férje, Sam Asghari egy hullámvölgyben vannak jelenleg, ami már átcsapott fizikai bántalmazásba is. Párja ugyan meglehetősen passzív ebből a szempontból, így mindent eltűr, de dühös lesz a veszekedések közepette. A filmben kitérnek arra is, hogy az énekesnő egy időben kést tartott az ágya alatt, sőt egyes informátorok szerint a férjének tartania kéne tőle, mivel ha bedühödik, akár ártani is képes lenne neki. Beszédes, hogy a gyámság végeztével Spears gondozói pont ezzel kapcsolatban adtak néhány tanácsot, kiemelve, tartsák tőle távol a késeket. 

A források elmondása szerint a pár vitái gyakran nagy hangzavarral, sikoltozással járnak, és nem egy alkalommal kellett már beavatkozniuk a biztonsági embereknek. A filmben kifejtik: Spears úgy tekint férjére, mint az egyetlen támaszára, ám azóta, hogy kikerült a gyámság alól, szinte alig tartózkodik az otthonukban, ami az énekesnőre nézve aggodalomra ad okot. Asghari viszont úgy tűnik, még ennek ellenére is képes kiállni nejéért, mivel az Instagram-oldalán osztott meg néhány videót, amikben megjegyezte, undorítónak találja, hogy azok az emberek, akik akkoriban Spears életében voltak, mikor nem tudta hallatni a hangját, úgy mesélték el az ő történetét, mintha a sajátjukról lenne szó. 

Mégis hogyan helyezhetnénk a generációnk legbefolyásosabb személyét, a pop hercegnőjét, Amerika kedvencét fogságba, ahol az apja mondja meg neki, mit csináljon, milyen vizet igyon, és ezzel együtt egy pénzcsináló gépezetként használja? Majd hirtelen 15 évvel később, amikor szabad, a sok manipulálás meg minden más után, hogyan helyezhetnék őt mikroszkóp alá, és mesélhetnék el a történetét? Ilyen nincs, ez undorító

 – mondta. 

Korábban egyébként Britney Spears is megosztott egy bejegyzést a közösségi oldalán a róla megjelent dokumentumfilmekkel kapcsolatban. Akkori elmondása szerint csak az azt megelőző évben négy produkció jelent meg az életéről, megszólaltatva a szeretteit. 

 Sajnos rendkívül kínos volt, ahogy a múltamat ábrázolták ezekben a dokumentumfilmekben. Félig illegálisnak tűnt

– írta a posztban, amit azóta már letörölt. 

Már nem fog színpadon állni

Ahogy a dokumentumfilmben elhangzik, ugyan az énekesnő tervezi, hogy visszatér a stúdióba, és új dalokat vesz majd fel, a koncertezésről már lemondott. Egyes megszólalók szerint a fellépések, a végtelen próbák és a koreográfia megtanulása túl sok lenne neki. Sőt, számos bennfentes azt állította, az énekesnőnek már kedve sincs visszatérni a színpadra.

Tény, hogy ha Britney Spears újra világ körüli turnéra indulna, a világ minden pontján megtöltené a stadionokat, akár többször is. A popiparra gyakorolt hatása megkérdőjelezhetetlen, mivel nélküle ma nem tartana ott, ahol, de mentálisan már valóban nem tudná kitenni magát egy akkora terhelésnek, mint ami a turnézással jár. A legrosszabb esetben pedig a történelem újra megismételné önmagát, és az énekesnő egy olyan mentális süllyesztőbe kerülne, mint 2007-ben.