Titokban megnősült Vastag Csaba

2023.05.22. 10:59
Lapértesülések szerint hétvégén a legnagyobb titokban házasodott össze Vastag Csaba és párja, Domján Evelin.

Tavaly augusztusban jegyezte el barátnőjét Vastag Csaba. Az énekes sokáig Görgényi Fruzsina színésznővel alkotott egy párt, majd közel egy évvel szakításuk után Domján Evelin oldalán talált rá a boldogság.

Nemrég még arról írtunk, hogy Vastag Csaba karrierje mellett magánélete is révbe ért, ugyanis párjával már az esküvőjüket tervezték. Az énekes ekkor beszélt arról is, hogy 27-28 éves koráig nagyon sok időt elpazarolt, amit sajnál, de véleménye szerint ez kellett ahhoz, hogy jobban tudja értékelni az időt. 

Úgy tűnik, hogy a bulizást végleg átadta a múltnak, a Blikk információi szerint ugyanis hétvégén titokban összeházasodott párjával. A lap felkereste Vastag Csaba menedzsmentjét, ám ők nem akarták sem megerősíteni, sem megcáfolni az esküvő hírét. Információikat azonban az egyik vendég igazolta.