Krokodil támadt meg egy ausztrál férfit, majdnem meghalt

2023.05.30. 14:44
Luxusüdülőhelyen nyaralt egy ausztrál férfi, épp a tengerben úszott, amikor azt érezte, hogy valami megharapta a fejét. A férfi puszta kezével tudott csak védekezni, úgy, hogy szétfeszítette az állat állkapcsát.

Tengeri krokodil támadt meg egy ausztrál férfit a Cape York melletti Haggerstone-szigetnél. Az 51 éves Marcus McGowan a sziget mellett strandolt, amikor rátámadt a ragadozó. Elmondása szerint hirtelen azt érezte, hogy hátulról megharapja valami a fejét. 

„Azt hittem, hogy cápa, de hamar rájöttem, hogy egy krokodillal van dolgom” – mondta a férfi. Hozzátette, 

minimálisan szét tudta feszíteni az állat állkapcsát, és így ki tudta kihúzni a fejét a szájából.

A krokodil – egy feltehetően fiatal példány – újból megpróbálta megharapni a férfit, aki azonban már el tudta lökni az állatot, amely így csak a kezébe harapott másodszorra. 

McGowan, habár túlélte a támadást, súlyos sérüléseket szenvedett, így helikopterrel  azonnal kórházba szállították – írta a BBC.

A férfit egy exkluzív luxusüdülőhelyen érte baleset, a szigetet napi 7600 dollárért, azaz körülbelül 2,6 millió forintnak megfelelő összegért lehet kibérelni. Queensland környezetvédelmi minisztériuma közölte, kivizsgálják az esetet, de „a nyílt tengeren élő krokodilokat nehéz megtalálni, mivel az állatok gyakran több tíz kilométert tesznek meg naponta".

A krokodilok gyakoriak Ausztrália trópusi északi részén, a közelmúltban több támadás is történt.



  • Biztosítás