Marics Petiék csütörtökön Majkát is két vállra fektethetik
További FOMO cikkek
Külföldön már nem újdonság, hogy akárcsak a filmes világ nagyjait, elismerik a különböző tartalomgyártókat és influenszereket is, a sok esetben mégis negatív értelemben használt titulus gazdái immáron Magyarországon is learathatják tevékenységük babérjait. Idén ugyanis első alkalommal rendezik meg a Creator Awards 2023 névre keresztelt gálát, amelyen a legkiemelkedőbb és legtehetségesebb tartalomgyártókat díjazzák majd, mindezt ráadásul 24 különböző kategóriában.
A november 23-án este, a Millenáris D épületében megrendezendő, zárt körű gálát a Post For Rent influenszer és marketing ügynökség álmodta meg, elsődleges céljuk az volt, hogy a közösségi médiában ismert tehetségek munkáját értékeljék és elismerjék, illetve nagyobb reflektorfény irányuljon az egyéni, kiemelkedő teljesítményekre. A szervezők szeretnék, ha minden jelölt érezné, hogy megbecsülik, valamint hogy a munkájuk mennyire fontos a marketingszakmában. A gálaest műsorvezetője Till Attila lesz.
Rangos szakmai zsűri, szigorú keretrendszer
Ahogyan a legtöbb szakmai elismerés esetében, a Creator Awards díjai elnyeréséhez sem elég feltétlenül a közönség szimpátiája és szavazata, ugyanis a különböző kategóriák jelöltjeit a voksok mellett egy 9 fős szakmai zsűri szelektálja, az ő döntésüket követően alakul majd ki a végeredmény. A tagok a marketing, a televíziózás és az újságírás lehető legkülönbözőbb szegleteiből érkeztek, értékelésük pedig meglehetősen fontos, szavazatuk ugyanis a 70 százalékát teszik ki a végső eredménynek.
A szakmai zsűri:
- Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója
- Verebély Marcell, az RTL Senior Kreatív Producere
- Hadacs Bálint, Head of Social Media & Content a Mito Creative-nál
- Katz Dávid, a 24.hu újságírója
- Simon Krisztián, a Marketing & Média magazin főszerkesztője, társtulajdonosa
- Vojcehovszkij Richárd, a YEP Content kreatív ügynökség alapítója
- Rácz Lili, Social Media Manager a VMLY&R reklámügynökségnél
- Hollósy Eszter, Advocacy & PR Director a Wavemaker Hungarynél
- Verik Orsolya, Content Marketing és Social Media Group Manager a Yettelnél
Az ítészek egy előre meghatározott, szigorú keretrendszer szerint adták le a pontjaikat minden egyes kategória minden egyes jelöltjére. A szempontok ugyan kategóriánként változtak, de mindegyik esetében fontos kérdés, hogy:
- Mennyire egyedi és eredeti az influenszer által megosztott tartalom?
- A szponzorációs tartalmait mennyire kreatívan mutatja be?
- Milyen mértékű a közönség bevonódása? (ide tartozik a kedvelések, kommentek és általános interakciók száma) A tartalmai mennyire indítanak beszélgetéseket a követőikkel?
- Mennyire magas a tartalom gyártásának a minősége?
- Mennyire illenek az általa hirdetett tartalmak és szolgáltatások a Creator Awardson jelölt kategóriájához?
- Az influenszer milyen mértékben járul hozzá ahhoz, hogy az iparág megítélése pozitív irányba billenjen?
Emellett természetesen a közönség szavazatai sem elhanyagolhatók, amelyből ehhez mérten szép számban be is érkezett a megadott határidőig, ez idő alatt 500 ezer voks futott be, és összesen több mint 20 millió oldalletöltés történt.
Majka, T. Danny és Marics Petiék is díjra éhesek
A Creator Awards díjátadó gálán 24 kategóriában díjazzák majd a jelölteket, amely összeállításában a csapat igyekezett az iparág minden egyes szegletét lefedni, hogy minden tematikában alkotó tartalomgyártó díjazva legyen. Vannak kizárólag adatalapú kategóriák és olyanok is, ahol vagy csak a közönség szavazatai számítottak (például a Favourite Couple esetében), vagy csak a zsűri véleménye – mint a Biggest Impact elnevezésű kategóriában.
A jelöltek listája november 5-én háromfősre szűkült minden kategóriában. Ezek alapján az alábbi influenszerek várhatják fokozott izgalommal a csütörtököt:
- Közönségkedvenc: Szabó Benedek (Benikonyhaja), Poleczki Richárd, Halmosi Viktória
- Best Engagement Rate – Instagram:
300 ezernél több követővel rendelkezők között: Manuel, T. Danny, Marics Peti
100 és 300 ezer közötti követővel rendelkezők között: Pető Brúnó, Makk Adri, PSG Ogli7
20 és 100 ezer közötti követővel rendelkezők között: Jauri, Trunk Tamás, Major Emma - Best Engagement Rate – TikTok:
500 ezernél több követővel rendelkezők között: Zsigmond Angéla, Lil G, Makk Adrienn
500 ezernél kevesebb követővel rendelkezők között: Radics Zsombor, Stumpf Patrik, Csecse Attila - Travel: Abosi Barna, Nagy Benedek, Nánásiék
- Food Blogger: Iszak Eszter – FiatalFood, Nébald Olivér, Steiner Kristóf
- Brandbuilder: Kajdi Csaba – Cyla Shop, Kulcsár Edina – BraidMe and More, Zsozéatya – Nber Energiaital
- Health/Fitness: Gelencsér Tímea, Liszkai Márk, Nagy Dániel
- Fashion: Molnár Nini, Stumpf Patrik, Whisper Ton
- Beauty: Kárpáti Rebeka, Sydney van den Bosch, Gelencsér Tímea
- Biggest Impact: Dancsó Péter, Magyarósi Csaba, Szirmai Gergely
- Business: Dr. Hevesi Kriszta, Dr. Kulja András, Utazómajom
- Comedy: Kajdi Csaba (Cyla), Kapi Levente, Stumpf Patrik
- Gamer: Abosi Barna, Körcsönyei Polla, Zsozéatya
- Video Podcast: D. Tóth Kriszta – Elviszlek magammal, Istenest, Levente Klubja
- For A Greener Future: Puskás Peti, Reményfarm, Steiner Kristóf
- Favourite Couple: Csobot Adél és Istenes Bence, Ördög Nóra és Nánási Pál, Verebélyi Vivien és Nagy Norbi
- Best Production: Abosi Barna, Szirmai Gergely, Whisper Ton
- Musician: Marics Peti, Valkusz Milán, T. Danny, Majka
- Top TikTok Creator: Lady Szomjas, Sápi Vivi, Whisper Ton
- Top YouTube Creator: Abosi Barni, Csigér Alex, Videómánia
- Top Instagram Creator: Gelencsér Timi, Istenes Bence, Viszkok Fruzsi
- Lifestyle WMN: Nagy-Kovács Ramóna, Szabó Zsófi, Viszkok Fruzsi
- Lifestyle MAN: Frohner Fecó, Kempf Zozó, Török Ábel, WhisperTon
- From Social to TV: Marics Peti, Nagy Dániel, T. Danny
A csütörtöki eseményről és a jelöltekről ide kattintva olvashat bővebben, a gálán történtekről pedig az Index is beszámol majd. A díjátadó mellett egyébként az est zárásaként egy igazi szuperprodukciót is láthat a közönség a Post For Rent zenész portfóliójának sztárjaival. Az előadók egyébként szóló dalokkal is készülnek.
(Borítókép: Marics Peti, Majka és Valkusz Milán. Fotó: Papajcsik Péter, Németh Kata / Index)