Szacsvay László: 77 éves leszek, bízom benne, hogy élek még egypár napot
További FOMO cikkek
Szacsvay László, a Nemzet Színésze, Jászai Mari-díjas színművész „kisebb műtéten” esett át a nyáron. A Katona József Színház alapító tagjának nyolc lyukat fúrtak a hasába, de elmondása szerint jól van, jelenleg lábadozik.
A Star magazinnak adott interjújában, amelyet a Blikk is szemlézett, úgy fogalmazott:
Nem akarok köntörfalazni: iszonyatosan meleg, igencsak szenvedős és izzadságszagú volt az idei nyár. De legalább nem volt eseménytelen: átestem egy kisebb műtéten, éppen abból lábadozom. Nyolc lyukat fúrtak a hasamba. Időnként egyes mozdulatoknál még érzek fájdalmat, de napról napra jobban vagyok.
Rémisztő vígjáték
A színész, aki sokszor humorral próbálja kezelni a kemény helyzeteket, októberben ünnepli következő születésnapját. „77 éves leszek, bízom benne, hogy élek még egypár napot” – jegyezte meg nevetve Szacsvay.
A színművész eredetileg azzal tervezett, hogy négy napot kell majd kórházban töltenie, azonban már műtétje napján fel tudott kelni az ágyból, a következő reggelen pedig haza is engedték.
A beavatkozás hamar megvolt, szerencsére csak egy napot töltöttem a kórházban. Reggel nyolcra bementem, elaltattak, majd délután négykor felkeltem. Megtaláltam a dohányzót, cigarettáztam egy kicsit, aztán visszafeküdtem aludni
– emlékezett vissza a Nemzet Színésze.
Néhány mókás és rémisztő emlékkel is gazdagodott a bent töltött éjszaka során, amiről a következőket mesélte: „Hajnalban a legmélyebb álmomból keltett fel egy nagydarab fickó, hogy arrébb tolná az ágyamat, mert a szobatársamat csak így tudják kivinni. Azt hittem, még álmodom, és valami nagyon vicces vígjátékot forgatunk. Amikor viszont észhez tértem, majd összecsináltam magam! Ott állt szemben egy nagydarab pasas, a műtős, nejlonbugyival a fején! Mondjuk, legalább kedves hangja volt. A szürreális éjszakát követően reggel felkeltettek, hogy hazamehetek. Eredetileg úgy készültem, hogy maradnom kell négy napig, de a jó hír hallatán azonnal összecsomagoltam.”
(Borítókép: Szacsvay László 2023-ban. Fotó: Németh Kata / Index)