Övsömör miatt kórházba került Liptai Claudia
Szombaton és vasárnap este még a Sztárban Sztár All Starszsűritagjaként láthatták a nézők Liptai Claudiát a TV2 képernyőjén, hétfőre azonban betegség miatt kórházba került. Mindez a színész-műsorvezetőnő hivatalos Facebook-oldaláról derült ki, ahol hosszabb bejegyzésben számolt be arról, milyen problémával kezelik.
Az élet nem mindig habostorta. Tegnap még nem gondoltam volna, hogy a mai napot már egy kórház vendégszeretetében élvezem. A betegségem egy héttel ezelőtt kezdődött. A diagnózis: övsömör
– olvasható a posztban, amelyben Liptai arra is kitér, hogy ez a betegség semmihez nem hasonlíthatóan döbbenetes fájdalommal jár. Azt is írja, hogy a sima gyógyszerek eddig nem hatottak eléggé, és emiatt bizony voltak számára embert próbáló pillanatok a Sztárban Sztár All Stars elmúlt két élő adása idején. Művészként persze nála is bekapcsolt a piros lámpa, és az adrenalin mindenen átsegítette – mára azonban egyértelművé vált, hogy komolyabb körülmények között kell gyógyítani.
Előre és utólag is köszönöm minden orvosnak, ápolónak, aki segített, komolyan vett és törődik velem. Ilyen helyzetben legalább annyira fontos a pszichés segítség és a megnyugtató válaszok
– hálálkodott közösségi oldalán a tévés, hozzátéve, még pár napig kórházban lesz, de remélhetőleg a hét végére ismét be tud ülni a Sztárban Sztár All Stars zsűriszékébe. Amiről viszont egy időre biztosan le kell mondania, az a színház – a héten nem tudja eljátszani Molly szerepét a Hölgyválaszban a Játékszín közönségének. Liptai felhívta rá a figyelmet, hogy a betegsége miatt ma és holnap elmaradnak az előadások, szerdán, csütörtökön és pénteken pedig a darabot helyettesítéssel viszik színre.