Shakira nem hagyta szó nélkül, hogy rajongói befotóztak a szoknyája alá
Az előadók és közszereplők élete a legtöbb esetben korántsem olyan egyszerű, mint azt sokan gondolják, hiszen úton-útfélen felismerik őket, ha pedig egy apró botlást is elkövetnek az életükben, az előbb vagy utóbb a magazinok címlapjain és az internet különböző bugyraiban köszön vissza.
Persze a lesifotósok számára is vannak etikai határok, amelyeket napjainkban már ritkán lépnek át, így mára a limuzinból való alsónemű-villantó kiszállások és a topless nyaralós képek is egyre ritkábban jelennek meg ezeken az oldalakon.
Emiatt is háborodhatott fel legutóbbi fellépésén az elmúlt években viharos válásával a hírekbe került Shakira. A kolumbiai énekesnő ugyanis kiakadt, miután
rajongói a tánca közben a szoknyája alá próbáltak befotózni.
A 47 éves énekesnő éppen jellegzetes táncmozdulatait mutatta be a LIV Miami Nightclub színpadán a Soltera című dalára, amikor feltűnt neki, hogy a közönségből illetlen módon próbálják őt lefotózni.
Az esetről készült videókon jól látható, hogy abban a pillanatban az énekesnő meg is áll, majd kiszól a kamerázó illetőknek, hogy látja, mit csinálnak, és fejezzék be, ám a láthatóan zavarban lévő és sokkolt Shakira ennél többet nem tudott elérni, így inkább levonult a színpadról.
A képsorok láttán a kommentelők persze azonnal az énekesnő védelmére keltek, és többen is azt kezdeményezték, hogy az ilyen férfiakat örökre ki kellene tiltani minden szórakozóhelyről, mivel nem tudnak magukon uralkodni, és ha éppen nem Shakirát fotózzák, akkor más nőket zaklatnak és fogdosnak. Mások szerint sokan elfeledkeznek arról, hogy a hírességeket is megilleti az, hogy biztonságos környezetben élhessék mindennapjaikat, így az ő magánszférájukat sem szabad megsérteni, ami a közösségi média megjelenése óta csak még nagyobb problémát okoz.
(Borítókép: Shakira 2023. szeptember 12-én. Fotó: Gilbert Flores / Getty Images Hungary)