Feldühödött anya rángatta ki a sorból az ingyenszexre ácsingózó 19 éves fiát
Ahogy azt az Index is megírta, egy nottinghami hölgy megdöntötte a 12 óra alatt lebonyolított szeretkezések világrekordját, amikor 1057 férfival volt intim együttléte fél nap alatt. A performance-ra egy londoni panzióban került sor, az eseményen részt vevő férfiak akár több órát is vártak, míg sorra kerültek. A bizarr csúcskísérlet azonban nem mindenkinek nyerte el a tetszését, videóra rögzítették, ahogy egy édesanya megpróbálja kirángatni a sorból 19 éves fiát.
Ahogy azt a Metro újságnak elmesélte egy szemtanú, anya és fia vidékről jöttek fel a fővárosba. A fiú értesült a csúcskísérletről, és úgy döntött, ő is részese lesz annak. Azt mondta az anyjának, hogy elmegy várost nézni, és van egy esemény, amit nem akar kihagyni. Az anyja elkísérte, a fiú aláírta a beleegyezésről szóló dokumentumot, anyja jelenlétében igazolta, hogy már nagykorú, majd beállt a sorba.
Az anya állítólag nem tudta, miről szól a történet, és csak később jött rá, mi a csúcskísérlet tárgya. Akkor viszont azonnal cselekedett. Pedig a fia akkor már majdnem sorra került volna, alsónadrágban állt a szoba bejáratánál, amikor az anyuka megtalálta.
Moment angry mum yells at son, 19, in queue for Bonnie Blue’s sex marathon https://t.co/7Agv8LOjwg via @YouTube
— András Gáll (@AndrsGll2) January 23, 2025
„Azonnal öltözz fel, különben kihívom a rendőrséget! – kiabálta a feldühödött anya. – Elmegyünk innen, és kész. Ez elfogadhatatlan, én ezt nem fogom eltűrni!”
A szemtanúk szerint azonban a fiú nem hagyta magát eltántorítani, és bement a szobába, amikor sorra került.
„Elmúltam 19 éves, és azt csinálok, amit akarok. Aláírtam a beleegyezésről szóló dokumentumot, nem tudsz elvonszolni innen” – kiabálta a fiú.
A történteket a főszereplő Bonnie Blue sem hagyta komment nélkül.
„Nem számít, hogy alig vagy nagykorú, ha be akarsz jönni a szobámba, tárt karokkal várlak” – mondta.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.