Sebestyén Balázs gyerekként heccből bombariadót csinált az iskolájában
További FOMO cikkek
-
Kid Rock ocsmányul beszólt a közönségnek, majd leviharzott a színpadról
- Pataki Ági a kisbabája elvesztéséről vallott, elárulta, hogyan dolgozta fel a vetélést
- Kanye West nácinak és Hitler-imádónak vallotta magát, majd törölte magát az X-ről
- Taylor Swiftet kigúnyolta a közönség, Donald Trump szerint a MAGA nem felejt
- Bróker Marcsi úgy verte át az embereket, hogy közben az ő élete is romokban hevert
Sebestyén Balázs a péntek reggeli Balázsék adásában nosztalgiázott, amikor felidézte, hogy a 90-es években mindenki jó poénnak tartotta, hogy bombariadó miatt telefonáljon az iskolájába. Évtizedekkel korábban az iskola épületéből, egyenesen a tanári mellett lévő rózsaszín telefonokról tárcsázta az intézmény telefonszámát. Felvette a kagylót, majd húsz forintért cserébe hívhatta is az alsó szinten lévő portát azzal, hogy bomba van az iskolában a 24.hu leirata szerint.
Halló, mondom bomba van az iskolában. A tanári mellett, közben jött a földrajztanár, elment mellettem, én meg ott telefonáltam, nézelődtem,
nem érték tetten az elkövetésben Sebestyén Balázst, az iskolát pedig kiürítették, de a további csínyek elkövetésétől hamar elvették a kedvüket a tanárok. Az iskola vezetősége ugyanis úgy döntött, hogy a veszélyhelyzet miatt elmaradt tanítási napokat szombatonként pótolják, amivel hamar elvették a diákok kedvét az ilyesfajta csínyektől.
Azt azonban a műsorvezető is elismerte, hogy ma már teljesen más hangulata van egy ilyen fenyegetésnek, mint a 90-es évek derekán. Meglátása szerint egy ilyen hírtől már inkább összeszorul az emberek gyomra, a mostani helyzet pedig őt is érintette, mert fiai iskolájában is bombariadó volt, a fenyegetés hátterében megbúvó szálak pedig sokfelé mutatnak.

Mint megírtuk, bombariadó miatt ürítettek ki több magyar iskolát csütörtök reggel. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára délelőtt arról beszélt, hogy országosan 268 iskola kapott bombafenyegetést, később azonban ez a szám 308-ra emelkedett.
A rendőrség információi alapján az eddig átvizsgált épületekben nem találtak robbanószert. Az ügyben közveszéllyel fenyegetés bűncselekménye miatt rendeltek el nyomozást. A levelek iszlamista szöveget tartalmaztak, ezért a magyar hatóságoknak az Interpol nemzetközi rendőrségi szervezete is segít. Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán jelezte, hogy az érintett iskolák biztonságát megerősítik, a bombariadók hátterét pedig felderítik.