Blake Lively tényleg fasírtban lehet Anna Kendrickkel, itt a bizonyíték
További FOMO cikkek
-
Bényi Ildikó levélben búcsúzott az orvosaitól
- Öt évvel a repülőgép eltűnése után tértek haza az utasok – vajon velünk is megtörténhet?
- Nem Bényi Ildikó az első tévés bemondó, aki súlyos betegség következtében halt meg
- Az űrből fotózott kép alapján hatalmas lett a szaúdi koronaherceg új luxusbirtoka
- Kamilla királyné levelet írt a nőnek, akit évtizedeken keresztül bántalmaztak
Több ellentmondásos helyzet is befolyásolta az Egy kis szívesség 2. című, Anna Kendrick és Blake Lively főszereplésével készült film premierjének hangulatát a múlt hétvégén. Egy tüntető „Blake hazudott” feliratú pólóban, kezében egy „Igazságot Justin Baldoninak!” táblával adott hangot véleményének – utalva a Baldonival való csatározására. Ezen felül Anna Kendrick maga is hűvös magatartást tanúsított színésztársa irányába, továbbá olyan vádak is megjelentek, hogy Lively uszíthatta a tömeget.
A színésznő legbuzgóbb kritikusai úgy vélik, hogy a film rendezőjének felesége, Laurie Feig szándékosan rajongónak adta ki magát a tömegben, miközben arra várt, hogy szelfit készíthessen vele. Többen megkérdőjelezték a cselekedet eredeti okát, ezzel is fokozva a negatív visszhangokat.
Már a film első részének forgatása után felröppentek pletykák arról, hogy a két színésznő nehézkesen jött ki egymással a közös munka alatt, amihez hozzájárult, hogy a közelmúltban arról számoltak be, hogy Kendrick nem igazán örül neki, hogy a Lively körüli jogi viszályok beárnyékolják a filmet, így nem volt meglepő, hogy amikor az Entertainment Tonight által készített videó felkerült az internetre, a kommentszekció szinte felrobbant. A videóban látható, hogy egy rajongó Anna Kendricket kérdezi arról, mit jelent számára, hogy újra pályatársával dolgozik, mire a színésznő csak ennyit válaszolt:
Ó, tudod te azt
– míg amikor Livelyt kérdezték ugyanerről, ő így nyilatkozott:
Ó, a legjobb volt. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek.
A Lively-utálók által elindított gyűlöletcunamit az sem csillapította, hogy Kendrick később, mikor már a vörös szőnyegen állt, a Variety egyik riporterének kérdésére – amelyben a hölgy arra volt kíváncsi, hogy a színésznő mit gondol, milyen hatással vannak a körülmények a filmre – tréfásan csak így válaszolt:
Miért, mi történt? Fogyasztottam ayahuascát, és életem utolsó éve már elszaladt, de úgy hallottam, a film csodálatos.
Ezután elrohant és puszit küldött a riporternek. Miután már az előadóteremben voltak, egy másik felvételen látható, hogy Lively ámulattal beszél a Caprin töltött idejéről, míg a mellette álló Kendrick feszeng, bámulja a földet, és a lehetőségekhez képest csak kevésszer veszi fel a szemkontaktust szereplőtársával, ami újabb híresztelések elterjedésének adott táptalajt.
Úgy tűnik, nemcsak Kendrick érezte magát kínosan, hanem a filmben szereplő Michele Morrone olasz színész is, amikor Lively megigazította ruháját annak mellrészénél. Gyorsan reagálva a történtekre elfordította fejét, majd beletúrt a hajába. Reméljük, hogy a színész viselkedése csupán úriemberhez méltó gesztus, nem a Baldoni-ügy hatása.
Paul Feig se maradt ki a buliból
A film rendezője, Paul Feig sem fél nyilvánosan kifejteni véleményét. Ahogy korábban, úgy most is megvédte Livelyt, amikor egy tartalomkészítő arról posztolt, hogy szerinte Kendrick annyira dühös színésztársára, hogy soha többé nem akar vele dolgozni. Feig továbbosztotta a bejegyzést, amihez bár szűkszavúan, de annyit azért mégis hozzáfűzött, hogy: „Uhm, tévedsz.”
A People-nek adott múlt heti interjújában viszont csupa biztató dolgot mondott, többek között, hogy a közös munka a két színésznővel egy „valóra vált álom” és hogy imád velük dolgozni. Blake is pozitívan élte meg a premiert, bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy az est felért egy rockkoncerttel.
A film elkészítése már önmagában is ajándék volt, minden egyes eleme. A legjobb érzés volt megosztani veletek, és érezni a szeretetet, amit visszakaptunk
– írta.
A színésznő egyébként híres arról, hogy nyilvános megjelenésein tükrözze az általa alakított karaktert valamely formában. Az Egy kis szívesség 2. többi szereplőjével együtt például részt vett az SXSW fotózásán, ahol a filmben alakított Nelson előtt tisztelgett azzal, hogy egy közel 6000 dollárt érő, martini alakú clutchot viselt.
Ez volt egyébként a színésznő első vörös szőnyeges megjelenése a decemberben kipattant Baldoni-ügy óta, ami a múlt hónapban új lendületre kapott, amikor Lively azt állította, nem ő volt az egyetlen nő, akit a férfi kellemetlen helyzetbe hozott a Velünk véget ér című film forgatásán. Úgy néz ki, hogy a két fél közötti csata egyelőre még nem kerül lezárásra, ugyanis idén januárban a bíró 2026. márciusra tűzte ki a perek tárgyalását. Jó hír azonban, hogy az Egy kis szívesség második részére nem kell még egy évet várnunk, csupán másfél hónapot, mivel a hivatalos bemutató május 1-jén lesz.