Sztrókot kapott a NOX egyik alapító tagja, ki kellett hagynia a legnagyobb koncertjét
A NOX együttes koncertjét követően sok rajongót foglalkoztatott az a kérdés, hogy mi lehetett az oka annak, hogy Nagy Tamás, a formáció egyik alapító tagja miért nem vett részt aktívan a fellépésen.
Ugyan a produkció előtt botra támaszkodva megjelent, de hamarosan távozott a színpadról. A Blikk kérdésére az együttes énekesnője, Péter Szabó Szilvi lebbentette fel a fátylat az esetről.
A találgatások megelőzésének érdekében Péter Szabó Szilvia elárulta, hogy Nagy Tamás nemrég volt egy kisebb sztrókja, amiből szépen gyógyul, ám annyira nem épült még fel fizikálisan, hogy vállalni tudja a fellépést.
Ahogy a közönség is láthatta a színpadon, még szüksége van a botra, hogy stabil legyen. Bízunk a mielőbbi teljes gyógyulásban, és addig is odafigyelünk rá, és segítjük
– nyilatkozta az énekesnő.
„Minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy ott lehessek ezen a különleges estén, de most az élet máshogy írta a történetet. Bár nem léphettem színpadra, mégis ott voltam – lélekben, szívvel, és végül pár pillanatra a reflektorfényben is. Hatalmas megtiszteltetés volt megélni azt a szeretetet és elfogadást, amit a közönségtől kaptam” – írta közösségi oldalán a művész.