A kínai Donald Trump és Elon Musk láttán a vámháború is csak egy rossz vicc
További FOMO cikkek
-
Krúbi is felszólalt az átláthatósági törvényjavaslat elfogadása ellen, tüntetni hívja a követőit
- Lionel Richie az Indexnek: Én voltam az utolsó, aki elhitte, hogy tud énekelni
- Teljesen kiborult Harry herceg, aljas módon állhat bosszút rajta a brit sajtó
- Magyar sztárok futottak maratont a Bátor Tábor gyerekeiért
- A Sógun sztárja alakítja a fiatal Sztálint az új életrajzi filmben
Az elmúlt hetekben minden túlzás nélkül nem telt el úgy nap, hogy az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump csodaképletével megállapított vámok ne kerültek volna a címlapokra, az állítólag az amerikai gazdaság erősödését célzó intézkedések egyértelmű vesztese pedig – mit ad isten – a rivális nagyhatalom, Kína lett. A Fehér Ház múlt hét csütörtökön jelentette be, hogy a továbbiakban ráadásul már nem 125, hanem 145 százalékos vámtétel vonatkozik a kínai termékekre, a többletet a fentanillal kapcsolatos 20 százalékos vám jelenti, amit Donald Trump már korábban kivetett Kínára.
Persze az ázsiai nagyhatalom sem tétlenkedett, és egyenlő félként a vámháborúba beszállva a korábbi 84-ről 125 százalékra emelte az amerikai árukra kivetett vámokat. A tarifák ugyan valóban beláthatatlan gazdasági katasztrófát is okozhatnak egyes országok számára, a kínaiak láthatóan kellő humorral tudják kezelni a kialakult helyzetet. Mindezt pedig ironikusan a kínai Donald Trump- és Elon Musk-hasonmásoknak köszönhetik.
Yi Long Ma Teslával megy a Marsra
Yi Long Ma, akit sokan a kínai Elon Musknak is neveznek, az utóbbi időben elképesztő népszerűségre tett szert a TikTokon és a kínai Douyin platformon. A név nem véletlen: a Yi Long Ma kiejtése ugyanis közel megegyezik Elon Musk nevével, persze egy kis kínai kiejtéssel megspékelve, ami már önmagában is humoros karikatúrát alkot a techmilliárdosról. A már ránézésre is tökéletesen Muskra hajazó karakter egy szatirikus, túldramatizált verziója a Szilícium-völgy nagyjának, aki a Tesla, a SpaceX, a kriptovaluták és a jövőbe tekintő technológiák megszállottjaként jelenik meg a kínai mása által megalkotott videókban – persze sajátos, jókora kínai csavarral.
Yi Long Ma rendszeresen posztol olyan milliós nézettséget elérő tartalmakat, amelyeken a valós Elon Musk ikonikus mondatait (pl. „I love you” vagy „DOGE to the moon”) utánozza, vagy a Tesla-vezért hümmögését, „ő”-zését, és gesztusait imitálja, mindezt persze kínai akcentussal, minimális angol tudással, és gyakran a kínai környezetbe ágyazva. Ez pedig láthatóan a siker receptje, hiszen követői imádják a kontrasztot az amerikai techzseni és az őt játszó figura vidéki, egyszerű kínai közege között.
Az irónia és az önreflexió egyszerre jelenik meg – mintha a kínai közönség saját maga paródiáján is nevetne, miközben egy globális szimbólumot figuráz ki.
Yi Long Ma egyik legismertebb videója egy Tesla előtt előadott, Mars-missziót parodizáló tartalom, amelyben Elon Musk stílusában azt hangoztatja angolul, hogy egy Teslával fog feljutni a Marsra. Az ilyen kontrasztos képekből építkező humor pedig a vámháború kirobbanása óta világszerte még jobban rezonál, és a karakter mára mémmé vált nemcsak Kínában, hanem nemzetközileg is.
@mayilong0 #elonmusk Yilongma is willing to go to Mars instead of Musk #spacex #tesla ♬ original sound - Yi long ma
Persze Elon Musk nem megy Kínába sem a főnöke nélkül...
Donald Trump alapozó nélkül is hódít Kínában
Musk mellett egy másik virális figura, a @trumpbyryan és „Chinese Trump” néven futó kínai Donald Trump-hasonmás is egyre nagyobb ismertségre tesz szert. Ez pedig még inkább érhetőbb, mint fenti társánál, ugyanis a férfi olyan pontossággal veszi le az amerikai elnök beszédstílusát, mimikáját és nonverbális kommunikációját, hogy első pillantásra sokan úgy vélik, ő maga Donald Trump és Kim Dzsongun szerelemgyereke.
@trumpbyryan Chongqing is a multi layer city#trump #china #chinatravel #chongqing #travelchina #ishowspeed ♬ YMCA - Happy Sound Band
A Chinese Trump hitelesen ötvözi az elnök híres retorikai elemeit (pl.a „Make America Great Again”, „Fake news!”, „Tremendous!” frázisokat) természetesen eltúlzott, karikatúraszerű mozdulatokkal, tipikus Trump-gesztusokkal, így a narancssárga alapozót és a piros nyakkendőt sem feltétlen hiányolja a néző a videóit elnézve.
A videók humora abból fakad, hogy az amerikai politikai tartalmak – különösen Trump megosztó stílusa – idegenként jelenik meg a kínai kultúrában, de mégis ismerős, globalizált módon.
Egyes videóiban a kínai Trump ráadásul olyan politikai kampányokat „futtat”, amelyekben a helyi kínai problémákról nyilatkozik úgy, mintha azok az amerikai választások témái lennének – például Sanghaj köré falat építene az amerikai–mexikói határhoz hasonlóan. Ez a szándékos keveredés a politikai realitás és abszurd humor között rendkívül hatásos. A karakter egyébként már saját merchandise-termékekkel rendelkezik, de olyan tartalomgyártók is felfigyeltek rá, mint a nemrég Budapesten is hatalmas felfordulást keltő IShowSpeed.
🚨| WATCH: Speed just met the Chinese Trump for the first time 😭😭🇨🇳
— Speedy HQ (@IShowSpeedHQ) April 2, 2025
Speed 第一次见到了中国版特朗普 😭😭🇨🇳 pic.twitter.com/EKu8R7U7qA
A karaktert megszemélyesítő Chen Rui egy kínai marketinges a Jangce partján találgató Csungking városából, aki annak ellenére, hogy soha nem járt az Egyesült Államokban, elképesztő pontossággal és angolsággal utánozza Trump hanghordozását, gesztusait és jellegzetes beszédstílusát. Chen története különösen inspiráló, hiszen autodidakta módon tanulta meg az angolt, és hosszú évek alatt tökéletesítette utánzóképességét. Kezdetben a kínai Douyin platformon osztotta meg videóit, az igazi áttörést az hozta meg számára, amikor a TikTok amerikai betiltása után jelentősebb figyelem irányult az alternatív platformokra, így a videómegosztó ázsiai mására is.
Politikai irónia hidalja át a kultúrákat
Első látásra meglepő lehet, hogy két, alapvetően amerikai ikon – Elon Musk és Donald Trump – ilyen népszerűek lettek a kínai közösségi médiában, különösen annak fényében, hogy a két ország között a politikai viszony finoman szólva sem baráti. Azonban éppen ebben rejlik a népszerűség kulcsa is:
a kínai közönség szereti az iróniát, különösen akkor, ha az nem hazai politikusokat, hanem „távoli nagy vezetőket” figuráz ki.
Ráadásul ezek a karakterek „lerántják a magas lóról” az amerikai szupersztárokat – legyen szó a technológiai szuperzseniről vagy a világpolitika egyik legmegosztóbb szereplőjéről. A kínai netezők egy része így szórakozva élheti meg a globális politikai szatírát, anélkül hogy az közvetlenül saját társadalmát vagy kormányát kritizálná. Akárcsak Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij hasonmásának esetében.
A jelenség emellett jól mutatja, milyen erős hatással van a TikTok és a közösségi média a globális kultúrára. Míg korábban a politikai paródia leginkább nemzeti szinten maradt, ma már bárki, bárhol utánozhatja a világ vezetőit – és ez a kreativitás határokon átnyúló szórakozást kínál. A Yi Long Ma és Chinese Trump-jelenség nem csupán szórakoztató, hanem egyfajta kulturális híd is a geopolitikai szakadékok fölött. Hiszen lehet, hogy a hivatalos politikai diskurzusban feszültség van, de ismét bebizonyosodott, hogy a mémek és paródiák világában új narratívák születhetnek – néha nevetéssel, néha kritikával, de szinte minden esetben közösségformáló erővel.