A zsebektől is megfosztják a nőket, hol itt az egyenjogúság?

A női ruhákra varrt zsebek olyan ritkák és különlegesek, hogy ha mégis előfordulnak, szinte önálló szenzációként vonzzák a figyelmet. Emlékezzünk csak Dua Lipa 2023-as Met Gala-megjelenésére: vintage, krémszínű Chanel ruhája nemcsak eleganciájával hódított, hanem azzal is, hogy voltak rajta zsebek, amelyekben nyugodtan pihentethette a kezeit. Vagy ott van Emma Stone, aki a Saturday Night Live 50. évfordulóján vörös Louis Vuitton ruhája hangsúlyos csípőzsebeibe egyszerűen pattogatott kukoricát tömött.

Elsőre logikusnak tűnhet, hogy a praktikus ruhadarabokat – különösen a hétköznapi viseletet – zsebekkel látják el, hiszen ezek funkciója teljesen egyértelmű: tárolás, kényelem, szabadság. A valóság mégis az, hogy a női ruhák többségén nincsenek valódi, használható zsebek. A szoknyák és dresszek általában teljesen zseb nélkül készülnek, a nadrágokon, blézereken található zsebek pedig gyakran túl kicsik, vagy egyszerűen csak díszítőelemek – hamis zsebek, amelyeket csak egy varrás vagy kis fedél jelez, valódi mélység és funkció nélkül.

De vajon miért kell a nőknek ennyire megharcolniuk néhány négyzetcentiméternyi anyagért, amelyet a férfiaknak természetes módon biztosítanak? Miért lett a zseb vágy tárgya, ritkaság, különlegesség, miközben a férfiaknál alapszükségletnek számít?

A válasz valahol mélyen a divattörténet és a társadalmi nemi szerepek kialakulásában gyökerezik, ám egyesek szerint a válasz ennél jóval fekete-fehérebb. Hannah Carlson, a Pockets: An Intimate History of How We Keep Things Close című könyv szerzője szerint ugyanis a zsebek története egyértelműen a nemek közötti egyenlőtlenséget tükrözi. Ahogyan ő fogalmaz: a zsebek „azok az apró tárgyak, amelyek elárulják, amit nem akarunk hangosan kimondani – hogy továbbra is egy patriarchális társadalomban élünk”.

Zsebre vágott történelem

A zsebek világhódító útja a 16. században kezdődött, amikor a férfiak nadrágjába bevarrtak kis, zsinórral összehúzható erszényeket. Ezt megelőzően a férfiak és nők is külső táskákban és erszényekben hordozták dolgaikat, de ahogy a férfiak ruházata egyre inkább testre szabottá vált, úgy jelentek meg és terjedtek el a beépített zsebek. A nőknél azonban ez az áttörés elmaradt. Ők még sokáig olyan különálló övtáskákat viseltek, amelyek könnyen leeshettek vagy a szoknyájukra varrt, könnycsepp alakú erszényeket hordtak, amelyekhez nehézkes volt hozzáférni. Egy ideig a fűzős alátétbe rejtett zsebek is divatban voltak, ám ezek használata is rendkívül kényelmetlen volt – írja a Medium. 

Amikor néhány francia és brit nő a 18. században olyan lovaglókabátokat kezdett viselni, amelyek zsebekkel voltak ellátva, azonnal gúny tárgyává váltak, és „amazonoknak” nevezték őket – utalva a görög mitológia harcos nőire. A zseb ekkor már a férfiasság, a kalandvágy és a céltudatosság szimbólumává vált.

A női zsebekkel kapcsolatos sztereotípiák eközben megmaradtak nevetségesnek és szexuálisan kódoltnak: a 17–18. században gyakran gúnyolták vagy illetlennek tartották a nők ruháinak zsebeit. A túl sok tárgy szállítása ráadásul nemcsak nemi, de társadalmi osztálybeli kérdéssé is vált. A mai médiában is megjelenik ez a gondolat – emlékezetes pillanat volt az Utódlás című sorozatban, amikor egy kívülálló nő hatalmas Burberry táskáját kritizálják a szereplők: „Mi van ebben? A szendvicse? Cipő? Egy sátor? Ez a táska nevetségesen tágas!”

A női ruha ezzel szemben díszítő, nem praktikus szerepet töltött be. Az európai felvilágosodás idején e különbség még inkább elmélyült: míg a férfidivat letisztultabbá, praktikusabbá vált, a nőké megmaradt a dekorativitás szintjén. És mivel a női divat nem alakította ki a saját zsebhasználati hagyományát, egyszerűen ki is maradt belőle. Na de aztán…

A női egyenjogúsági mozgalmak tűzték fel a ruhákra

A 20. század elején a női egyenjogúságért harcoló szüfrazsettmozgalom a zsebek hiányát is jelképévé tette a nemek közötti egyenlőtlenségnek. Elizabeth Cady Stanton aktivista arról panaszkodott, hogy míg a férfiak „szabadon járkálhatnak az utcán”, a nők kezei foglaltak, mert mindig cipelniük kell valamit, hiszen nincsen zsebük a holmik tárolására. Alice Duer Miller feminista költő 1915-ben publikált művében

A 20. század háborús időszakai pedig annak ellenére, hogy sok keserűséget okoztak a világion, elősegítették a praktikusabb női viselet elterjedését. Nem véletlen, hiszen a munkába és hadseregbe bevonuló nők ruházatának része lett a zseb, és hamarosan a divatlapokban is megjelentek nőies, de funkcionális változatok, például a teniszlabdára szabott zsebek. Elsa Schiaparelli 1940-ben például egy olyan aranyhímzéses zakót tervezett, amelyen a zsebek voltak hivatottak kiváltani a kézitáskát – hogy viselője szükség esetén szabadon hagyhassa kezeit, akár egy gázálarc felvételéhez.

A női zsebeket azonban hamar száműzték is, a háború után visszarendeződött a hagyományos szereposztás. A második világháborúban az Egyesült Államok női haderejének (WAC) önkéntesei bőrtáskát voltak kötelesek viselni, uniformisukon pedig csupán dísz zsebfedél kapott helyet – a valódi zsebeket illetlennek tartották. A sajtó és a közvélemény nyomása miatt az egyenruháknak mindenképp „nőiesnek” kellett maradniuk.

Sokáig azonban nem lehetett bevarrni a női zsebek száját. A hatvanas évek feminista hulláma után a nők elkezdtek nadrágot viselni, amelyeken már zseb is volt, ám azok mérete továbbra is problematikus maradt.

A fast fashion térhódítása pedig csak tovább rontott a helyzeten. Az olcsó, tömeggyártott ruhákról sok esetben egyszerűen lespórolják a zsebeket, mivel a gyártók abból indulnak ki, hogy a nők úgyis kézitáskát hordanak. A divattervezők pedig gyakran a női test formájának kiemelését tartják elsődlegesnek, a zsebek pedig csak zavarnák az esztétikai hatást.

Bár időnként a divatvilág visszahozza a zsebeket – például a cargonadrágokkal vagy a funkcionális ruhákon –, ezek még mindig különlegességnek számítanak. Egy-egy zseb ma már nemcsak tárgyak tárolására szolgál, hanem önmagában is vágyott dizájnelem. A zseb tehát több mint egy ruhaelem. Szimbólum, emlékeztető, tünet és eszköz egyszerre. És bár bőven vannak nagyobb problémák is a nők jogait illetően, a zseb mégis egy állandó, kicsiny, de idegesítő emlékeztető arra, hogy a divat világa – akár tudatosan, akár nem – továbbra sem kezeli minden esetben teljesen egyenlő félként a nőket.