Tóth Gabi fontos döntést hozott meg a Kaleta-ügy kirobbanásakor

2025.04.18. 11:57

Az énekesnő szerint „teljesen világos”, hogy az emberek többsége a pártpolitikai hovatartozása miatt fogalmaz meg vele kapcsolatban kritikát, és sokan nem képesek a lényegre fókuszálni. Úgy döntött, mielőtt elcsendesedne, hogy családjával töltse húsvét ünnepét, még elmondja, hogy hol volt a Kaleta-ügy kirobbanásakor.

Sokan nem emlékeztek, de amikor kirobbant a Kaleta-ügy, akkor hoztam meg egy nagyon fontos döntést, mégpedig azt, hogy nem teszem ki Hannikát telibe a nyilvános oldalaimra (persze évente egyszer-egyszer max. kivételt teszek, például szülinapján vagy anyák napján), de az a felkavaró ügy kirobbanása ébresztett fel, hogy meg kell védenem őt az ilyen beteg emberektől! Ennek hangot is adtam! Tettem ezt úgy, hogy nem kevés meglévő szerződést rúgtam fel ezzel!

– írja bejegyzésében Tóth Gabi.

Kiemelte, hogy a tavalyi tüntetésre azért nem ment el, mert olyan ember volt a „reklámarca”, akiről „most ki lett mondva, hogy 13 éves gyermek ellen követett el szexuális bűncselekményt”. 

Csak akkor ti még ezt nem tudtátok, nekem pedig a gyomrom felfordult attól az álszentségtől, hogy volt képe hirdetni egy olyan eseményt, aminek ő is elkövetője volt! Az ott nekem pártpolitikai tüntetés volt, miközben tudom, hogy sokan tényleg a gyermekek védelme érdekében mentek ki!

– mutatott rá az énekesnő.

Bejegyzését azzal zárta, hogy ő akkor is beszélt erről – bár a közösségi oldalak letiltották az ezzel kapcsolatos posztokat –, és lehet benne keresni a hibákat, de nevetségesnek tartja. Szerinte nem a valódi bűnösökkel foglalkoznak az emberek, hanem „szimpátiakérdést csinálnak ebből is”. 

Lakatos Márk ellen tüntettek a Kossuth téren

Ábrahám Róbert, a Pesti Srácok volt munkatársa április 16., szerda 18 órára tüntetést szervezett a Parlament elé a Kossuth térre, miután a rendőrség elévülésre hivatkozva megszüntette a Lakatos Márk stylistot érintő eljárást.

A demonstráció célja, ahogy a szervező fogalmazott: „ha a jog szerint a büntethetőség elévül, legalább az erkölcsi felelősségre vonás ne maradjon el”.  A demonstráción a fő szervező mellett Király Tamás, az Ultrahang Plusz podcast műsorvezetője, Somkuti Bálint hadtörténész és Tóth Gabi énekesnő szólalt fel. Ábrahám Róbert külön kérte a résztvevőket, hogy ne hozzanak pártszimbólumokat az eseményre, mert „ez nem politikai kérdés”.

Mint arról beszámoltunk, Ábrahám Róbert októberben azzal vádolta meg Lakatos Márkot, hogy lakására hívott egy kiskorú állami gondozott fiút, aki ellen szexuális bűntettet hajtott végre. A stylist az első perctől kezdve tagadta a vádakat, és kijelentette, hogy mindenben együttműködik a hatóságokkal. Azóta a rendőrség április 11-én elévülésre hivatkozva zárta le a nyomozás azon részét, amelyben Lakatos érintett lehetett volna. Erre reagálva a stylist Facebook-oldalán rágalomnak nevezte a rendőrségi határozatot, mivel állítása szerint sem tanúként, sem gyanúsítottként nem hallgatták ki, ezért jogi képviselőjével lépéseket tesz az ügyben.