Ittas orvost üldöztek a rendőrök, kevesen múlt, hogy nem gázolta el őket

2025.04.24. 13:12
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz a hatvanas éveiben járó férfi ellen.

A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint  a férfi április 21-én este, érvényes jogosítvány nélkül,  egy nyírségi településen közlekedett autójával, amikor egy rendőr karjelzéssel megállásra utasította.

 A férfi észlelte a jelzést, de azt figyelmen kívül hagyta és személygépkocsiját balra kormányozva a rendőrt kikerülte, majd gyorsítva elmenekült és az őt követő szolgálati mikrobusz megkülönböztető fény- és hangjelzése ellenére sem állt meg.

A férfi pár kilométer megtétele után személyi sérüléssel járó közlekedési balesetet okozott, amelyet követően járművével az úttest bal oldalára sodródott. A rendőrök a szolgálati mikrobusszal a balesetet okozó autó mellett álltak meg, közvetlenül annak jobb oldalán.

Amikor az autót vezető férfi meglátta, hogy a rendőr a mikrobusz vezetőoldali ajtaját kinyitva megkísérel kiszállni, a nagy teljesítményű, több, mint 2 tonnás kocsival nagy gázt adva megindult előre. A rendőr a balesetet csak úgy tudta elkerülni, hogy a szolgálati gépkocsi vezetőülésébe visszaugrott, így kizárólag csak a gyors reakciójának köszönhető, hogy nem szenvedett súlyos sérülést.

Az elkövető a szolgálati gépkocsi nyitott bal első ajtaját a személygépkocsijával visszatörte és a több, mint 2,5 tonna súlyú mikrobuszt több métert tolta még előre, míg járműve megállt.

A nyomozó ügyészség intézkedett a – felmerült adatok szerint ittas – férfi őrizetbe vételére, majd gyanúsítottként hallgatta ki, és indítványozta letartóztatása elrendelését. A kényszerintézkedés tárgyában a bíróság ma dönt. Az orvosként dolgozó gyanúsítottat  eddig hat alkalommal tiltották el a közúti járművezetéstől, legutóbbi eltiltása 2017-ben járt le, azonban utánképzésen azóta sem vett részt.