Lefejeztette riválisa fiát a 17 éves uralkodó, aki úgy táncolt, ahogy a nemesek fütyültek

A TV2-n bemutatott, Hunyadi című történelmi sorozat hatalmas népszerűségre tett szert Magyarországon. A tízrészes széria – amely Hunyadi János életét, küzdelmeit és hadvezéri zsenialitását dolgozza fel – a magyar nézőket a képernyő elé szegezte, és a bemutatása után rövid időn belül már a Netflix és több külföldi televíziós csatorna is műsorára tűzte. A sorozat hatására sokan újra érdeklődni kezdtek a 15. századi magyar történelem iránt – különösen a Hunyadiak korát övező politikai feszültségek és ellentétek váltak újra a közbeszéd részévé.

Mivel a sorozat középpontjában főként Hunyadi János állt, mostani cikkünkben azt a királyt, V. Lászlót mutatjuk be, akinek uralkodása elválaszthatatlanul összefonódik a Hunyadi-családdal. A fiatalon elhunyt Habsburg-házi uralkodó bár a magyar korona birtokosa volt, egész életében mások befolyása alatt állt, és tragikus rövid élete máig vitákat szül a történészek között.

Trónharcok nehezítették az uralkodását

V. László 1440. február 22-én született Komáromban, Luxemburgi Erzsébet (Zsigmond magyar király lánya) és Habsburg Albert magyar király gyermekeként. Apja nem sokkal korábban, 1439. október 27-én elhunyt, így ő már a halála után született, ezért gyakran hívták Utószülött Lászlónak is. Anyja, Luxemburgi Erzsébet mindent megtett fia trónra juttatásáért, szemben a magyar főurak egy részének akaratával, akik inkább a lengyel I. Ulászlót látták volna szívesen a trónon.

Ennek ellenére születése után csupán néhány hónappal, 1440. május 15-én Székesfehérváron megkoronázták a Szent Koronával, amelyet Erzsébet királyné ellopatott a kincstárból. A koronázás azonban sokak szemében érvénytelen volt, mivel a csecsemő uralkodó nem tudott kormányozni. 

A középkori Magyar Királyságban a törvényes uralkodó három feltétel együttes teljesülésével vált csak jogilag is elfogadott királlyá:

• a Szent Koronával való megkoronázás,
• a Székesfehérváron történt koronázás,
• az esztergomi érsek által végzett koronázás.

A főurak egy része – köztük a Hunyadi-család – I. Ulászlót támogatta, akit 1440. július 17-én koronáztak meg (sokan az ő uralkodását érvénytelennek tartották, hiszen nem a Szent Koronával történt). Ezzel egyfajta kétkirályos helyzet alakult ki Magyarországon, amely azonban 1444-ig tartott, I. Ulászló haláláig, aki a várnai csatában esett el, ahol a keresztes seregek vereséget szenvedtek a töröktől.

V. Lászlót csecsemőként Frigyes osztrák herceg (későbbi III. Frigyes német–római császár) vette gondozásába, mivel Erzsébet királyné – saját hatalmát biztosítandó – 1440 végén átadta neki fiát és a Szent Koronát. Ezzel a Habsburgok birtokába került a magyar uralkodás egyik legfőbb szimbóluma. V. László gyermekként Bécsben nevelkedett, miközben Magyarországon már Hunyadi János kormányzóként irányította az országot 1446-tól. Kettejük története pedig hamar egybe is fonódott. 

Hunyadinak megmutatta, ki a király 

Hunyadi János, az ország egyik leggazdagabb földesura és legsikeresebb hadvezére 1446-ban lett az ország kormányzója, amikor a rendek úgy döntöttek, mivel V. László még kiskorú, nem alkalmas az uralkodásra. Hunyadi uralma alatt számos győzelmet aratott a törökök felett, így megítélése bár kétes volt, sok támogatóra tett szert. Ennek ellenére nem maradt sokáig trónviszály nélkül az ország, ugyanis 1453-ban, amikor V. László már 13 éves lett, a magyar rendek hivatalosan is véget vetettek Hunyadi kormányzóságának, és átadták a hatalmat a még mindig gyereknek tartott királynak. A tisztségétől megfosztott Hunyadi János hatalma ennek ellenére sem csorbult, hiszen megmaradt az ország egyik legerősebb főuraként és főkapitányként nagy befolyással bírt.

Hiába került azonban a trón a Habsburgok kezébe, V. László uralkodása valójában formális volt, a politikai döntésekben többnyire Cillei Ulrik, valamint más főnemesi körök, köztük Garai László nádor és Újlaki Miklós játszották a főszerepet. E főurak féltékenyek voltak a Hunyadiak hatalmára, különösen miután Hunyadi János fia, Hunyadi László lett a főkapitány.

Hunyadi János 1456. augusztus 11-én halt meg, nem sokkal a nándorfehérvári diadal után. Ezzel az amúgy sem stabil egyensúly felborult a hatalmi viszonyokban, és ellenfelei – élükön Cillei Ulrik főnemessel – azonnal támadásba lendültek. A viszály egészen odáig fajult, hogy egy tisztázatlan vita során Hunyadi és hívei meggyilkolták Cillei Ulrikot. V. László király esküvel büntetlenséget ígért, és Hunyadi Lászlónak adta atyja minden tisztségét, de nem önszántából. Hunyadi János özvegye, Szilágyi Erzsébet előtt meg kellett esküdnie, hogy Cillei haláláért a Hunyadi testvéreken nem áll bosszút, sőt a két Hunyadi fiút testvéréül kellett fogadnia.

Ezután azonban az uralkodó megszegte esküjét, és Cillei követőinek tanácsára Budára rendelte a 26 éves Hunyadi Lászlót, és röviddel ezután letartóztatta őt.

Ez a lépés hatalmas felháborodást keltett a Hunyadi-párti főurak és a nép körében is. Hunyadi János másik fia, Mátyás, szintén fogságba került, és Bécsbe hurcolták. A végzet azonban V. Lászlót is hamar utolérte, mindössze 17 évesen, 1457. november 23-án halt meg Prágában, vélhetően leukémiában, de egyes források mérgezésre is gyanakodtak. Halála után a trón válságos helyzetbe került, amely végül Hunyadi Mátyás megválasztásához vezetett 1458-ban – ő lett Mátyás király, az egyik legnagyobb magyar uralkodó.

V. László évszázadok óta az egyik legnegatívabb megítélésű magyar uralkodó a köztudatban. Ennek oka abban keresendő, hogy a király halála után Mátyás lépett trónra, és az ő uralkodása alatt Thuróczi János krónikája a korábbi királyt és a Cillei–Garai családot is negatív színben tüntette fel. Ez a kép aztán beidegződött a magyar társadalom történeti szemléletmódjába. V. László volt ráadásul a második Habsburg a magyar trónon, és az egyetlen olyan Habsburg-házi király, aki Magyarországon született. A Habsburg-dinasztia alberti, senior ágának utolsó férfitagja.