Hofi özvegye: Amíg élek, nem beszélek múlt időben Gézáról
„Bevallom, nagyon jót tett a lelkemnek ez a program. Újra minden Gézáról szólt, ráadásul egy számomra kedves, különleges előadás keretében. Még a csilláron is lógtak, olyan sokan jöttek el” – ezekkel a szavakkal emlékezett vissza Hofi Ildikó a Blikknek arról a rendezvényre, amit néhai férje, Hofi Géza emlékére tartottak Budapesten.
Az egykori humorista özvegye csodálatos érzésnek írta le, hogy a mai napig milyen sokan szeretik Hofi Gézát, kiemelve, hogy sok fiatal is kíváncsi néhai férjére. Mint fogalmazott, az ilyen emlékestek segítenek abban, hogy Hofi hagyatéka és művészete száz év múlva is a magyar kultúra része legyen.
Én, amíg élek, soha nem beszélek múlt időben Gézáról. Hiszen itt van velem és bennem
– árulta el a lapnak Hofi Ildikó, de közben egy kritikát is megfogalmazott. „Nem szeretném minősíteni újra az úgynevezett köztelevíziót, amely gyakorlatilag teljesen elfelejtette Hofi Gézát, aki egykoron milliókat ültetett le a képernyő elé” – fogalmazott az özvegy.
A 2002-ben elhunyt előadóművész emlékére rendezett esten jelen volt Malek Miklós zeneszerző is, aki életében talán a legközelebb állt Hofi Gézához.
Nem könnyű kifejezni közhelyek nélkül, mit is jelentett Hofi Géza művészete nekünk, magyaroknak. Én úgy vélem, hogy a mondatai, a gondolatai a honi egyetemes kultúra részei. Egyszer azt mondták nekem: ha nagy űr tátong valaki után, akkor az megmutatja az igazi nagyságát. Gézára ez tökéletesen érvényes
– fogalmazta meg gondolatait a többek között Erkel Ferenc-, Máté Péter- és Artisjus-díjjal kitüntetett zeneszerző. Malek Miklós az özvegy szavait megerősítve hozzátette, számára érthetetlen, hogy az emlékét miért nem ápolja a Magyar Televízió, „amelynek adásait Hofi Géza miatt az egész ország nézte”.