Noszály Sándor a mentális állapotáról beszélt, változás történt az életében

2025.04.27. 11:49
Fél év telt el azóta, hogy Noszály Sándor, a hazai tenisz egykori kiválósága Los Angelesben összeomlott, és eltűnt a nyilvánosság elől. A sportoló, aki nemrég bipoláris zavarát is nyíltan felvállalta, most optimistán nyilatkozott jelenlegi állapotáról és új terveiről.

A 2024-es évben a Sztárbox nézői még a ring szélén láthatták szurkolni Noszály Sándort, majd később zavart viselkedése miatt a Los Angeles-i rendőrség vitte el. A sokakat megdöbbentő eset után a korábbi teniszező hosszú időre eltűnt a nyilvánosság elől.

Márciusban tört meg a csend, amikor Noszály először beszélt őszintén a problémáiról. Akkor derült ki, hogy a sportoló régóta küzd bipoláris zavarral, és állapota annyira súlyosbodott, hogy másfél-két hónapot kórházban kellett töltenie.

Szerencsém van, hogy túléltem, és nem csináltam valami hülyeséget

– fogalmazott korábban.

„Tele vagyok tervekkel”

Az egykori teniszező azóta fokozatosan tér vissza a nyilvánosság elé. Jelenleg oktató-edzőként dolgozik a Budapest Tenisz Centrumban, és a közösségi médiában is egyre többször jelentkezik pozitív hangvételű bejegyzésekkel.

Ismét megcsináltam azt a teniszkihívást, amelyet már többször is láthattak tőlem a követőim. Az, hogy ma is megy, számomra is azt bizonyítja, hogy bőven van még bennem energia, és a történteket végleg magam mögött hagytam. Tele vagyok életerővel és tervekkel is

– nyilatkozott derűlátóan a Borsnak

Noszály elmondta, hogy a nehéz időszak sokat tanított neki: „Remekül vagyok minden tekintetben.” Örömmel tölti el, hogy ismét azzal foglalkozhat, amit szeret: „Dolgozom, ami számomra valójában nem munka, hanem annál valami sokkal, sokkal több, és ez boldoggá és kiegyensúlyozottá tesz.”

A beszélgetés végén egy bejelentést is tett, miszerint hamarosan egy új projektbe kezd. Bár a részleteket egyelőre nem árulta el, Instagram-oldalán annyit megosztott a nyilvánossággal, hogy egy-két héten belül olyan kezdeményezésbe fog, amelynek középpontjában a mentális egészség áll majd.