A 16. századi Angliában egyszerre volt elfogadott és elvárt a férfiaktól az erőszakos viselkedés, mert azt gondolták, csak ezzel lehet fenntartani a társadalmi rétegek közötti egyensúlyt. Utóbbi felborulására utalt, ha nők kezdtek el erőszakosan viselkedni, mert őket igyekeztek kigyomlálni a közösségből. Míg a legbrutálisabb gyilkosságokat jellemzően férfiak követték el, a nők csak akkor nyúltak az emberölés eszközéhez, ha más megoldást már nem láttak arra, hogy megszabaduljanak a férjüktől.

Egy korábban rendőrként dolgozó történész, Blessin Adams kutatásai szerint a nők nem haszonszerzésből ölték meg házastársukat, hanem azért, mert az vagy brutálisan bánt velük, vagy megcsalta őket, amit a nők már nem tudtak tovább elviselni. A döntésüket pedig kegyetlen kivégzésekkel honorálták a kor bírái.

Sikertelen mérgezések ára

Alice Arden a kenti Favershamben élt férjével, a rossz hírnévnek örvendő Thomasszal. A nő 1551-ben úgy döntött, hogy végez a férjével, mert a továbbiakban szeretőjével akart együtt élni, azonban a gyilkosság nem éppen úgy sült el, ahogy tervezte. Először mérgekkel próbálkozott, de bármit is használt az ura ellen, Thomas nem halt bele a merényletbe. Újabb tervet eszelt ki, s abba nemcsak szeretőjét, de a szomszédot is bevonta, aki korábban már összeveszett Thomas Ardennel egy darab földrész miatt. A trió további merényletekkel próbálkozott, de hiába, Thomas továbbra is életben maradt.

Végül akkor érte utol a végzet, amikor egy bérgyilkos rajtaütött, aki egy szekrényből tört elő, és szorosan az arca köré tekert egy kendőt, majd Alice szeretője egy vasalóval fejbe verte. Amikor ez sem végzett vele, az összeesküvők kést rántottak, és addig vagdosták Ardent, amíg meg nem halt. A férje iránti gyűlöletét fitogtatva Alice ezután a szeretője tőrét a holttestbe döfte, amit kivittek a hóba, és ott is hagyták. Alice-t később hatalmas tömeg előtt máglyán égették el, miután bűnösnek találták „kisstílű árulásban” – így nevezték a házastárs megölését.

Az elítélt neme döntött a büntetéséről: a férfiakat felakasztották, a nőket máglyán égették el. Bár a hazaárulás törvénye mindkét nemre vonatkozott, a gyakorlatban a nők leigázására és megbüntetésére sokkal nagyobb erővel alkalmazták, mint a férfiakkal szemben. Ennek részben az volt az oka, hogy a női erőszakos cselekmények mélyen aggasztók voltak egy olyan társadalomban, amelyik a családon belüli stabilitást tartotta a legfontosabbnak,

– írta kutatásában Blessin Adams, hozzátéve, hogy Alice Arden tettei akkora visszhangot keltettek a társadalomban, hogy még egy színházi darabot is készítettek belőle.

Ötven évvel később újabb nő akarta megmérgezni a férjét, amiért az többször is távol maradt a családjától. A merénylet eltervezője megsütötte a férfi kedvenc süteményét, amit bőségesen megöntözött arzénnal. A férj túlélte a nassolást, hiába evett több szeletet is, azonban a szomszéd lánya belehalt az édesség majszolásába. A merényletet eltervező asszonyt szintén a város szeme láttára végezték ki.

A méreggel próbálkozó asszonyokat minden esetben máglyán égették el, de korábban egy ennél is kegyetlenebb sors várt volna rájuk. VIII. Henrik idején ugyanis nemcsak a nőket, de a férfiakat is élve főzték meg a város főterén, ha méreggel próbáltak meg ártani a közösség más tagjának.

Bizonyítékok és kivégzések 

Sokszor azonban nem kellett valódi bizonyíték egy nő kivégzéséhez. Ez történt már az 1600-as években egy bordélyház tulajdonosával, Margaret Fernseedettel. A vád szerint a nő nem tűnt kellően szomorúnak a férje temetésén, s többek azt állították, hogy Margaret kést nyomott házastársa torkába, de erre nem volt semmilyen bizonyítékuk. Noha napjainkban egy ilyen helyzet valószínűleg a vádemelésig sem jutna el, 400 évvel ezelőtt Angliában elég volt ahhoz, hogy a nőt házasságtörőnek bélyegezzék és nem sokkal később ki is végezzék.

Egy másik nőt, Elizabeth Husbandet a saját férje meggyilkolásának vádjával állítottak bíróság elé, azonban ő nemcsak ezt, hanem családjának kiirtását is bevallotta. Ragaszkodott hozzá, hogy csak azután követte el a bűncselekményeket, hogy meglátogatta egy gonosz szellem, amely arra csábította, hogy megmérgezze magát. Végül őt is máglyán égették halálra a lakosság előtt, hogy ezzel is példát statuáljanak.

Míg egy francia bábát, Mary Hobryt a férje rendszerese bántalmazta fizikailag, a lelki gyötrelmekkel pedig egyedül kellett szembenéznie. Hiába nevezte nyilvánosan többször is gazembernek a férfit, segítséget nem kapott senkitől. A végsőkig elkeseredve 1688-ban megfojtotta férjét, amikor az részegen feküdt, aztán lefűrészelte a fejét, a lábát és a karjait, majd a testrészeket a nyilvános latrinákba és trágyadombokra dobta. Miután elfogták, Mary tagadta a gyilkosság vádját, s így nyilatkozott:

Elmémben gyötrődtem, lelkiismeretem megsebesült, és könnyeimbe fulladtam.

Könyörgött, hogy Isten bocsásson meg neki, de végül beismerte a tettét, s társaihoz hasonlóan kisstílű árulás miatt máglyán égették halálra.