Noszály Sándor: Nagyon sokszor eszembe jutott az öngyilkosság
További FOMO cikkek
-
Kipróbáltuk az osztrigát, jót is tett a férfiasságunknak
- Gyökeresen megváltozhat a repülés, amit a pénztárcánk bánhat
- Ikonikus bajuszáról vált világhírűvé, pedig csak a pénzét akarta behajtani
- Hiába tiltották ki a vörös szőnyegről, a mellbimbóvillantás igenis lehet ízléses
- Chris Brownt szabadlábra helyezték több mint kétmilliárd forint óvadék fejében
A rajongók tavaly ősszel figyeltek fel arra, hogy Noszály Sándor egyre furcsább videókkal jelentkezik a közösségi médiában, összevissza beszél és furcsa kijelentéseket tesz. A Sztárbox versenyétől is visszalépett váratlanul, majd testvére, Andrea közleményben tudatta, hogy Sándor évek óta bipoláris betegséggel küzd, és szakorvosok felügyelete mellett megkezdték a kezelését.
Az egykori teniszező most a Tények Plusznak adott interjújában megdöbbentő őszinteséggel beszélt arról, milyen mélypontra került betegsége kapcsán.
Nagyon sokszor eszembe jutott az öngyilkosság, ez a klinikai depresszió, a kémia az agyban elképesztően durva dolgokra képes, erre én vagyok az élő példa, hiszen én vagyok az egyik legpozitívabb ember. De odáig sosem jutottam el, hogy kiléptem volna az erkély szélére
– vallotta be Noszály.
Lánya elől is elzárkózott
A sportoló korábban sokáig titkolta állapotát, és ma már úgy gondolja, hamarabb sikerült volna talpra állnia, ha nem szégyelli a betegségét. Az Amerikából való hazatérése után két hetet töltött egy intézetben, ahol állapota miatt szedálni kellett, mert annyira túlpörgött.
Láttam, hogy addigra minden megjelent rólam, de én tudtam, hogy ezek a dolgok megtörténtek, mindenre emlékeztem. Nem írtak rólam hazugságokat, mert ez megtörtént, s minden szavamat vállalom, amit abban az állapotban mondtam, mert sosem bántottam senkit
– hangsúlyozta.
A nehéz időszakban még szeretett lánya elől is elzárkózott, mert nem akarta, hogy a problémáit ráterhelje. „A hangom rezgéséből érezte volna, hogy baj van. Ezért se vettem fel a telefont, nem akartam senkivel beszélni, mert nem akartam másnak átadni a problémáimat” – magyarázta.
Jelenleg gyógyszereket szed
Noszály Sándor ma már gyógyszereket szed, rendszeresen terápiára jár, és idén márciusban arról számolt be, hogy a szerelem is rátalált. Tapasztalatai alapján szeretne segíteni más, mentális problémákkal küzdő embereknek, és azt az üzenetet közvetíteni feléjük, hogy nincsenek egyedül.
A mentális egészség a legfontosabb dolog az életünkben. Muszáj segítséget kérni, mert anélkül nagyon nehéz
– hangsúlyozta az egykori sportoló, akinek története fontos figyelmeztetés arra, hogy a mentális egészséggel kapcsolatos problémákat komolyan kell venni, és nem szabad szégyellni a segítségkérést.
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.