Havas Henrik: Hála a jó Istennek, hogy Erdő Péter nem lett pápa

2025.05.10. 06:34
Havas Henrik közösségi oldalán értekezett az új pápa megválasztásáról. Mint írta, biztos benne, hogy továbbra is büszke tagja lesz a világ egyik legnagyobb közösségének; nem gondolja, hogy XIV. Leó megrendítené a hitét. Annak pedig annak ellenére is örül, hogy Erdő Péterből nem lett pápa, hogy magyar származású.

Ahogy arról az Indexen is írtunk, a 69 éves amerikai Robert Francis Prevost személyében csütörtök késő délután megválasztották a katolikus egyház 267. vezetőjét, aki XIV. Leó néven foglalta el a pápai széket. Az Ágoston-rendi szerzetesből lett bíboros teológiai és jogi végzettséggel rendelkezik, pályafutása alatt szoros kapcsolatot alakított ki Latin-Amerikával.

Az új pápa megválasztásával kapcsolatban Havas Henrik is kifejtette a véleményét, mint kiderült, kifejezetten örül annak, hogy nem Erdő Péteré lett megtiszteltetés.

Ez nem csak a mintegy 1 milliárd 400 millió római katolikusnak fontos a világon, mert a római egyházfő megnyilvánulásai az egész világra, most már több mint 8 milliárd emberre hatással vannak. Amerikai pápánk van, Robert Francis Prevost, aki XIV. Leó nevét vette fel. Ferenc esetében tudtam, hogy miért Assisi Szent Ferenc nyomdokain lép, de utána kellett néznem, hogy mit jelent számunkra ez a névválasztás: XIV. Leó

– kezdte posztját az újságíró, majd hozzátette: I. Leó harcos pápa volt, aki megalapozta nemcsak a pápa, de a Vatikán integritását is. „Ha utódja, XIV. Leó is hasonlóképpen harcos lesz, és ahogy ígérte, Ferenc pápa szellemiségében gyakorolja azokat az elveket, iránymutatásokat, hogy csak egyet mondjak, az elesettek és a szenvedők iránti könyörületességet, akkor jól járunk vele” – fogalmazott.

Posztjában Havas kiemelte, először akkor érezte, hogy „egy nagy, óriási erejű közösséghez” tartozik, amikor a rendíthetetlenül kommunista-ellenes Karol Józef Wojtyła II. János Pál pápaként a nyilvánosságra lépett. Hozzátette: máig büszke rá, hogy ehhez a közösséghez tartozik, és abban is biztos, hogy az új, amerikai pápa nem rendíti meg a hitét. Ugyanakkor bejegyzése végén Erdő Péter bíboros számára csípős megjegyzést hagyott.

Annak pedig külön örülök, hogy a Ferenc pápával szembeszálló renegát, bár magyar Erdő Péter nem lett pápa. Hála a jó Istennek!

– írta.