Sebestyén Balázs hajmeresztő elmélettel igazolta az amerikai pápa megválasztását

2025.05.10. 07:59
Különös teóriával állt elő Sebestyén Balázs a Balázsék pénteki adásában, ahol az új pápa, XIV. Leó megválasztásáról beszélgettek. A népszerű rádiós műsorvezető szerint nem véletlen, hogy amerikai egyházfőt választottak, mivel Donald Trump alelnöke, J. D. Vance éppen Ferenc pápa halálát megelőző napon járt a Vatikánban.

A csütörtöki pápaválasztás még pénteken is fontos téma volt a hazai médiában, így a népszerű reggeli rádióműsor, a Balázsék stúdiójában is. Sebestyén Balázs, a műsor házigazdája nem titkolt büszkeséggel számolt be arról, hogy előre megjósolta: amerikai pápát választanak majd a bíborosok a konklávén.

Amerikai lett, gyerekek! Aznap választották meg, amikor mondtam, és bejött az amerikai tippem is. Várható volt... Az amerikai alelnök látogatta meg Ferenc pápát a halála előtti napon. Volt egy sejtésem. Valami háttéralku lehet, született ott Ferenc pápával és az új amerikai pápával

– fejtegette Sebestyén a műsorban.

A műsorvezető fejtegetéséről nem derült ki egyértelműen, hogy viccnek szánta-e, vagy komolyan gondolta az összeesküvés-elméletet idéző magyarázatot. Annyi azonban tény, hogy J. D. Vance amerikai alelnök valóban találkozott Ferenc pápával nem sokkal az egyházfő halála előtt. Ferenc pápa utolsó nyilvános szereplésén, amely halála előtti napon, húsvétvasárnap történt, pápamobilban ülve végighajtott a Szent Péter téren összegyűlt hívek között, néhányukat meg is áldotta, majd meghallgatta, hogy felolvassák a beszédét. Ezt követően fogadta J. D. Vance amerikai alelnököt is.

Konteók a közéletben

Ami Sebestyén Balázs elméletét érdekes megvilágításba helyezi, az az új pápa, XIV. Leó (korábbi nevén Robert Francis Prevost bíboros) politikai irányultsága. A cikk szerint az új egyházfő még bíborosként több Trump-kritikus posztot is megosztott a közösségi médiában

Utolsó bejegyzésében egy philadelphiai katolikus író, Rocco Palmo rövid posztját osztotta meg újra, amelyben a szerző az amerikai kormány jogi procedúra nélküli kitoloncolásait bírálta. Az írásban Palmo egyenesen Trumpnak szegezte a kérdést, hogy látja-e a szenvedést, amit a politikája okoz, bántja-e a lelkiismeretét, és hogyan tud eközben csendben maradni.

Bár Sebestyén Balázs „háttéralku” elmélete nélkülözi a valós alapokat, az tény, hogy XIV. Leó pápa megválasztása történelmi jelentőségű, hiszen ő az első amerikai pápa a katolikus egyház kétezer éves történetében. A műsorvezető által felvetett ötlet mögött valójában inkább az egyre jellemzőbb trend állhat, hogy a közéleti szereplők gyakran keresnek egyszerű, összeesküvés-jellegű magyarázatokat olyan összetett és bonyolult folyamatokra, mint amilyen a pápaválasztás is.