Nem csalás, nem ámítás: szó szerint kiemelhetik a vízből a süllyedő Velencét

Velencét – természetesen az olasz települést – gyakran nevezik úszó városnak, ám az igazság sokkal inkább az, hogy egy süllyedő ékszerdobozról van szó. Az elmúlt évszázad során Velence mintegy 25 centiméterrel süllyedt, miközben a tengerszint közel 30 centiméterrel emelkedett 1900 óta. Ez a kettő folyamat együttesen egyre súlyosabb áradásokat, és a város lassú, de biztos alámerülését eredményezi a híres lagúnába.

A turisták számára éppen ez a veszélyeztetett állapot ad különleges vonzerőt – egyfajta „lássuk, amíg még lehet” hangulatot. A velenceiek számára azonban ez a sokszor látványos jelenség évszázadok óta folyamatos kihívást jelent. Az árhullámok egyre magasabbak és gyakoribbak, miközben a város évente körülbelül két milliméterrel süllyed a talaj természetes mozgása miatt.

Miért a vízzel foglalkozunk, ha a szárazföldet is elég lenne megemelni?

A probléma orvosolására természetesen már sokan kísérletet tettek, ám ezen víziók többsége a tervezőasztalon is maradt, főként mivel azok többnyire azt a tényezőt próbálták orvosolni, hogy hogyan lehet a vizet távol tartani a lakott szárazföldi részektől. De mi lenne, ha egyszerűen meg lehetne emelni az egész várost? Ez elsőre ugyan leginkább tudományos fantasztikumnak hangzik, de egy neves olasz mérnök, Pietro Teatini – a Padovai Egyetem hidrológiai és hidraulikai tanszékének docense – szerint pontosan ez lehet Velence megmentésének kulcsa.

Jelenleg az olasz kormány évente több millió eurót költ az úgynevezett MOSE gátrendszer működtetésére, amely rendkívüli árapály esetén elzárja a lagúnát az Adriától. Ez azonban csak ideiglenes megoldás, és a klímaváltozás hatásai miatt is egyre többször van rá szükség. Ezzel szemben Teatini viszont egy olyan módszert javasol, amely során

A számításai szerint ezzel akár 30 centiméterrel is meg lehetne emelni a várost, ami 50 évnyi haladékot jelentene, hogy kidolgozzanak egy végleges megoldást.

Velence több mint ezeréves története alatt a mérnökök folyamatosan szabályozták a lagúna vízáramlását, hogy a város fennmaradjon. Az igazi baj a 20. század közepén kezdődött, amikor Marghera ipari övezetéből elkezdtek vizet szivattyúzni – ez a városrész közvetlenül a szárazföldön, a lagúna partján található. Ennek következtében a városközpont 1950 és 1970 között közel 13 centiméterrel süllyedt. A jelenlegi fő védelmi rendszer, a MOSE gát 2020 óta működik tesztüzemmódban. Eredetileg évi ötszöri aktiválással számoltak, de azóta már több mint 100 alkalommal kellett működésbe hozni, mivel a vízszint több mint 150-szer haladta meg a kritikus, 110 centiméteres magasságot. Ehhez mérten a költségvetés is jócskán megsínyli a projektet, ami eddig körülbelül hat milliárd euróba került.

A gát legnagyobb hátránya mégsem a perselyek feltörése, hanem az, hogy minden használata idején elzárják a lagúnát az Adriai-tengertől, ami zavarja a természetes vízáramlást, így károsíthatja az ökoszisztémát. Velence azonban továbbra is süllyed évente 2 mm-rel, miközben a vízszint évente kb. 5 mm-rel emelkedik.

Kockázatból, de más ötletből sincs hiány

A docens mostani tervei szerint 12 kutat fúrnának a város körül, egy kör alakú, 10 kilométer átmérőjű területen belül – kizárólag a lagúna alatt, nem az Adria felé és nem is a szárazföld irányába. Mivel a mélyben található víztartó rétegek sós vizűek, így nem szennyeznék az édesvíz-készleteket, és nem lenne szükség külső vízforrásra sem. A technológia alapját a Pó-völgyben lévő földgáztározók adják: ott megfigyelték, hogy amikor gázt pumpálnak a földbe, a felszín megemelkedik, amikor pedig kiveszik, lesüllyed. Innen jött az ötlet, hogy miért ne lehetne vizet is  pumpálni a rétegbe.

Egy tesztfúrás 20 cm átmérőjű és 1000 méter mély lenne, a cső alján szűrővel felszerelve. A víz lassan szivárogna a homokos rétegbe, és ezzel fokozatosan emelné meg a felszínt. Mivel a kutakat egyenletesen, kör alakban helyezik el, a város emelkedése is stabil és egyenletes lenne. A hatás leginkább a belső körben lenne érezhető, de a környező kisebb szigeteket és a szárazföld egy részét is érintené. Chioggia viszont kimaradna – ez a déli lagúnaváros szintén súlyosan érintett az áradásokban.

Mekkora a kockázat? 

A terv elsőre kockázatosnak tűnhet – mintha egy vízággyal emelnének meg egy egész várost –, de Teatini hangsúlyozza, hogy ez nem hasonlít a frakkoláshoz (repesztéses technológia), ahol nagy nyomással repesztik meg a kőzeteket. Itt alacsony nyomással, lassan történne a víz befecskendezése.

A pumpálást évek alatt, fokozatosan végeznék, és tanulmányozzák annak lehetőségét is, hogy a vízhez adalékanyagokat keverjenek, melyek segítenék a föld alatti réteg stabil kitágulását még a vízcsapok leállítása után is. A tesztidőszak 2-3 év lenne, aminek a költsége 30–40 millió euró, így  Teatini becslései szerint még a teljes projekt is háromszor olcsóbb lenne, mint a MOSE gát eddigi költsége.

Persze nem a docens az első, aki megpróbálja „felemelni” Velencét. Az 1970-es években Poveglia szigetét 10 cm-rel emelték meg beton injektálásával – de ez csupán 10 méteres mélységben történt, egy ilyen sekély megoldás Velence belvárosában kivitelezhetetlen lenne. Más radikális ötletek is léteznek, például a lagúna teljes lezárása, tóvá alakítása, ami ugyan megmenthetné a várost, de elpusztítaná a lagúna élővilágát, amely Velence szerves részét képezi.

David Dobson, a University College London professzora „szkeptikus optimizmussal” viszonyul az ötlethez. Elismeri, hogy az elmélet ígéretes, de figyelmeztet: a víz másképp viselkedik, mint a gáz – lassabban szivárog, így nagyobb nyomásra van szükség. Ugyanakkor úgy véli, ha a projektet lassan és kontrolláltan hajtják végre, nem jelentene súlyos kockázatot – idézi a CNN. Az igazi probléma azonban szerinte is a globális felmelegedés, így ha az nem lassul, akkor egyik megoldás sem lesz elég.