Egy tragédia miatt tüntették el az összes kukát Japánból

Japán hosszú évek óta a világ egyik legtisztább országaként él a köztudatban. A látogatók ámulattal tekintenek a makulátlan utcákra, az alig összeszemetelt parkokra, a rendezetten tartott vasútállomásokra és az általános közrend magas szintjére. Mindez persze nem csupán egy jól működő köztisztasági rendszer eredménye, hanem mélyen beágyazott kulturális normák, társadalmi elvárások, történelmi tapasztalatok és szigorú újrahasznosítási szabályok összhangja.

A legtöbb turista számára az első napokban mégis van egy zavarba ejtő felfedezés: Japánban gyakorlatilag nincsenek szemetesek a nyilvános tereken. De akkor mégis hova kerül a szemét? Hogyan lehetséges, hogy a közterületek ilyen tiszták maradnak? És miért kellett egyáltalán eltávolítani a kukákat az utcákról? Ezek a kérdések nemcsak az utazók, hanem kutatók és Japán-szakértők körében is folyamatos érdeklődés tárgyát képezik. A jelenség mögött azonban többrétegű magyarázat áll, amely egyszerre foglalja magába az etikettet, a turizmus hatásait, a társadalmi együttélés szabályait és a modern biztonságpolitika szükségszerűségeit.

Japán etikett és a közösségi normák ereje

Japán társadalma évszázadok óta a rend, a tisztaság és a közösség érdekeinek előtérbe helyezésén alapul. Itt nem csupán az állami rendszerek biztosítják a rendet, maguk az emberek érzik személyes felelősségüknek a környezet tisztán tartását. A „ne zavarj másokat” elve a mindennapi élet alapvető szabálya.

A japánok emiatt nem vagy alig szemetelnek az utcán, nem esznek séta közben, és még az automatákból vásárolt italokat is jellemzően azonnal elfogyasztják, és a gép mellé kihelyezett kicsi hulladékgyűjtőbe dobják a palackot. Ez egy olyan társadalmi konszenzus, ami nem szorul jogi szabályozásra – a norma betartása szinte automatikus.

Az emberek gyakran értetlenül állnak az előtt, hogy nincs hová kidobni a szemetet. A japánok ennek ellenére nem panaszkodnak (még jó), mert számukra természetes, hogy saját maguk gondoskodnak róla – kis zacskóban, furoshikiben vagy hátizsákjukban hordják magukkal, amíg otthon vagy az irodában el nem dobják a megfelelő helyen. Ez a fajta önfegyelem egyértelműen szemben áll a nyugati városok gyakorlataival, ahol a nyilvános hulladékgyűjtés az alapvető városi infrastruktúra része.

A helyzet különösen a fiatal, költségtudatos utazók számára okoz fejtörést, akik inkább az utcai árusoktól, kisboltokból vásárolnak ételt. Ezen „Insta-barát” desszertek és csomagolt harapnivalók elfogyasztása után azonban nincs egyszerű módja a hulladék elhelyezésének – ami egyesek számára kellemetlenség, másoknak azonban különleges kulturális élmény.

A turizmus árnyoldalai

Hiába azonban a vasszigor és a fegyelem, a japán turizmus robbanásszerű növekedése nemcsak gazdasági előnyt hozott, hanem újfajta társadalmi és környezeti kihívásokat is teremtett. Az ország évről évre turisták tízmillióit fogadja, akik közül sokan nem ismerik vagy nem értik a helyi viselkedési normákat. Nara városa egy remek példa a turizmus káros hatására. A világhírű szentélyeiről ismert városban szabadon élő szikaszarvasok fogadják a látogatókat, akik szívesen etetik őket tradicionális falatokkal. Azonban a látogatók által eldobált műanyag zacskók és egyéb hulladékok több állat életét követelték – 2019-ben kilenc szarvas pusztult el emiatt.

Nara ennek megelőzésére pedig már 1985-ben eltávolította a szemeteseket, hogy megóvja az állatokat attól, hogy azokban kutassanak élelem után, az ötletgazdák pedig reménykedtek benne, hogy így majd a látogatók hazaviszik magukkal a termelt szemetet. Ez azonban nem vált be. A város így új, napelemes szemeteseket helyezett ki az idegenforgalmi csomópontok közelében, angol nyelvű felirattal: „Save the deer”, azaz „Mentsük meg a szarvasokat”. 

Más városok, mint például Tokió Shibuya negyede szintén intézkedésekre kényszerült. Az itt megrendezett híres halloweenpartik után hatalmas mennyiségű hulladék maradt az utcákon, ami zavaróvá vált a helyiek számára. Ennek eredményeként

A TikTokon és más közösségi oldalakon a helyi szokások és szabályok betartása érdekében egyre gyorsabban terjednek a tanácsok: például hogy a legtöbb italautomata mellett van kisebb hulladékgyűjtő, vagy hogy bizonyos kombini boltokban – ha nem is kint, de bent – lehet szemeteseket találni. Ugyanakkor sok utazó még így is frusztrálónak érzi, hogy napközben akár 20 ezer lépést is megtesznek, miközben a kezükben cipelik a reggelijükből megmaradt szemetet, mert nincs hova kidobni.

Biztonságpolitika és történelmi trauma

Ez pedig még semmi, a legtöbb ember ugyanis nem is sejti, hogy a nyilvános szemetesek hiányának egyik fő oka nem kulturális, hanem biztonsági eredetű. 1995. március 20-án Japánt megrázta modern kori történelmének egyik legsúlyosabb terrortámadása: az Aum Sinrikjó szekta tagjai szaringázt juttattak a tokiói metró több vonalára, megölve 14 embert, és megsebesítve több mint 5500 utast – írja a CNN. A gáz csomagolt műanyag zacskókban volt, melyeket a földre helyeztek, majd esernyővel kiszúrtak.

Ahol mégis megtartották őket, ott áttetsző zsákokat használnak, hogy a tartalmuk könnyen ellenőrizhető legyen. Ez pedig nem egyedi jelenség. Londonban az 1970-es években az IRA bombatámadásai után hasonlóan eltávolították a szemeteseket a metróállomásokról. A 2004-es madridi vonatrobbantások után több japán vasúttársaság is felfüggesztette a szemetesek karbantartását megelőző intézkedésként. Jól látható tehát, hogy az állandó fenyegetettség és a közbiztonság érdekében hozott intézkedések ugyanúgy alakítják a városi infrastruktúrát, mint a kulturális szokások.

Japán tisztasága így nem csupán egy titkos technológiának vagy tökéletes köztisztasági rendszernek köszönhető, sokkal inkább annak, hogy az emberek társadalmi normák mentén gondolkodnak, és felelősséget vállalnak a közterekért. A szemetesek hiánya elsőre meglepő, sőt frusztráló lehet, de ha megértjük a mögötte álló történelmi, kulturális és biztonsági okokat, világossá válik a rendszer logikája. A látogatók számára ez lehet bosszantó kihívás, de lehet egyfajta tanulási élmény is, amely reflektálásra késztet saját fogyasztási és szemétkezelési szokásainkról.

Ha valaki mégis biztosra akar menni, érdemes egy kis furoshikit vinnie magával – ez a hagyományos japán kendő remekül alkalmas arra, hogy ideiglenesen tároljuk benne a hulladékot, amíg megfelelő helyet nem találunk az elhelyezésére. Így mi is részeseivé válhatunk annak a közösségi felelősségvállalásnak, amely Japánt a világ egyik legtisztább országává tette.

(Borítókép: Emberek egy zebrán 2021. július 30-án Tokióban. Fotó: Yuichi Yamazaki / Getty Images)