Szeretőjének férje fenyegeti a milliárdos bankárt, az egyéves gyerekén állna bosszút

További FOMO cikkek
-
Mozitörténelmi csúcsra ért fel Scarlett Johansson
- Szögekkel teletűzdelt kolbászokkal végezték ki Olaszország hős kutyáját
- Jessie J túl van a nehezén, nincs nyoma a rák terjedésének a műtét után
- Stohl András a válása után igent mondott a TV2-nek, ő lesz a Nagy Ő
- Zimány Lindát halállal, a Belügyminisztériumot robbantással fenyegette, bíróság elé állt „Magyarország királya”
A Setúbal család az úgynevezett „Tizenötösök” tagja, azon gazdag és befolyásos famíliák közé sorolandó, amelyek azután érkeztek a dél-amerikai országba, hogy azt az 1500-as esztendőben felfedezték a portugál gyarmatosítók. Közel öt évszázada fontos helyi gazdasági tényezők így, szerepük a helyi bankrendszerben a Brazil Császárság ideje alatt erősödött meg igazán, ma pedig már vállalatukhoz, az Itausa konglomerátumhoz tartozó Itau Unibanco Holding a legjelentősebb privát banknak számít a világon az Egyenlítőtől délre.
A Forbes szerint a 15 legvagyonosabb brazil család közé is számítandók 1,2 billió forintos vagyonukkal, amelyen 25 rokon osztozik.
Közülük a legismertebb és leggazdagabb a családi részvények 11 százalékát magáénak tudó Roberto Setúbal, aki 22 éven át, 2017-es visszavonulásáig töltötte be a cégcsoport elnök-vezérigazgatói tisztségét, miközben közel egy évtizedig volt a Brazil Bankszövetség elnöke is, egyéb igazgatótanácsi vagy tanácsadó-testületi pozíciói mellett. 2017-től a Brazil Gazdasági és Társadalmi Fejlesztési Tanács munkájában vesz részt, és alapvetően a médiától távolabb igyekszik élni az életét.
Már amennyire exfelesége hagyja számára. Bő négy éve házasodott ugyanis össze az ingatlanügynökként dolgozó Daniela Fagundesszel, aki egy eladó lakást mutatott meg a milliárdosnak Sao Paulo elitnegyedében, de végül frigy lett a találkozóból, amelyet a tavalyi évben egy közös kislány születése is megkoronázott. Azonban a felek közt már ekkor is voltak problémák, mint értesülhetett márciusban róla a publikum. Ugyanis míg a feleség a kórházban szült, férje otthonukban egy prostituált társaságát élvezte, ami állítólag nem az első ilyen alkalom volt. A feleség azonban nem nézett félre, és az Instagram-csatornáján jelentette be közvetlenül karácsony előtt – több mint 170 ezer követőjének –, hogy külön utakon folytatják.
A megsértett exfeleség az Instagramon perlekedett tovább
Márciusi posztjában már olyan képeket és videókat tett közzé, amelyeken korábbi férje egy nő fotóit nézegeti a telefonján, a poszthoz pedig ez volt a kísérőszöveg:
Az igazi Roberto Setúbal! Mindenki azt kérdezi, miért ért véget a házasságom, ezért ma elmondom az igazságot. Azért váltam el, mert egy undorító, pornográf emberhez mentem hozzá, aki két prostituálttal is megcsalt. Ezek egyike egy Michele nevű nő, aki a Dan Galériában árul műtárgyakat, és aki 20 éve házas, és van egy kisgyereke is. Az első videó még az én nappalimban készült, egy nappal azelőtt, hogy megszültem Manut. A második fotón a hotelben van, miközben én dolgoztam, ő meg videóhívásban beszélgetett azzal a lotyóval! Még sok mindent fogok mutatni nektek, akik szeretnek és drukkolnak nekem és a boldogságomnak
– intézte szavait követőihez. És tényleg nem ez volt az utolsó ilyen tartalom a D-Gaia divatmárkát is megalapító üzletasszony Insta-csatornáján. Június 3-án közzétette ugyanis a divatszalon biztonsági kamerájának kültéri felvételét, amelyen volt férje látható új párja és három testőre kíséretében. Az exfeleség gúnyosan beszélt posztjában arról, hogy a férfinak miért van szüksége ilyen szintű személyi védelemre, illetve hogy miért tartózkodik ilyen közel az ő üzletéhez. (Ezen üzletnek 99 százalékos tulajdonosa valójában Setúbal, aki nem is akar kiszállni a cégből, így továbbra is üzlettársa marad 1 százalékos tulajdonjoggal bíró exnejének.)
A videóban az immár leánykori nevét használó Fagundes így fogalmazott: „Akinek van háza Iporangában, luxuslakása New Yorkban, és a világ összes divatmárkájánál vásárolhat, annak tényleg el kell haladnia a D-Gaia előtt?” – utalva itt arra is, hogy a férfi korábban távoltartási végzést kért ellene, így az exfeleség csak abban az esetben közelítheti meg 500 méteren belül, amennyiben közös gyermekük is vele van. Miután egy peren kívüli felszólítást kapott a videó eltávolítására, Daniela másnap törölte azt. Egyúttal kifejezte reményét, hogy a helyzet megoldódik, és végre béke lesz, ugyanakkor követelte, hogy exférje rendezze felé a még fennálló tartozásait – írja a Metrópoles napilap.
Nyilvános perpatvar, komoly fenyegetés
Ugyanezen a napon, június 4-én Daniela Fagundes a közösségi médiában tette közzé, hogy fenyegetéseket kap a bankár egyik volt szeretőjének férjétől. Egy másik bejegyzésben Daniela elárulta, hogy az állítólagos férfi telefonálgat is neki, és olyan bosszút helyezett kilátásba, amelynek célpontja nem más, mint az egyéves kislányuk, ugyanis a férfi szerint általa tudja a legfájóbban megbüntetni a milliárdost.
„Emberek, kénytelen voltam ezt a videót posztolni, mert az a férfi, aki a férje (vagy nem tudom, mije) ennek a nőnek, aki viszonyt folytatott a férjemmel, azt mondja, hogy a lányom fog megfizetni ezért, és hogy az egyetlen módja annak, hogy Roberto megbűnhődjön, ha a lányom issza meg a levét. Mit csináljak most? Segítsetek! Ez az ember nem hagyja abba a hívogatást, és azt mondja, hogy a lányom fog megfizetni. Mit fog tenni a lányommal? Ez egy rémálom! Hogy képes valaki ilyesmire? Mit tegyek? Segítség kell! Az a férfi csak hívogat, azt mondja, hogy mindent tud rólam, ismeri a címemet, és hogy a lányom lesz az, aki megfizet. A lányom egyéves, mi köze van ehhez, emberek? Nem tudom, mit tegyek, Istenem!” – sírta el magát a videóban.
Jelenleg itt tart ez az ügy a brazil sajtó beszámolója alapján. A videós bejelentkezés vagy Insta-sztori lehetett, vagy már törölve is lett, mert jelenleg azon a napon csak divat témájú bejegyzések, illetve cikkünk írásának pillanatában friss sminkelős videók találhatók a hölgy Insta-platformján. Folytatás azonban biztosan lesz, a pár a brazil sajtót ugyanis a korábbi hónapokban sem hagyta muníció nélkül.
Roberto Setúbal több ízben is rendőrségi feljelentést tett azt állítva, hogy volt felesége megfenyegette, becsmérelte és bántalmazta őt.
A Metrópoles által megszerzett hivatalos rendőrségi jegyzőkönyvek szerint a bankár azt állítja továbbá, hogy Fagundes nem hajlandó eleget tenni a bírósági végzéseknek a gyermekláthatás ügyében sem, holott a felek megosztott felügyeleti jogot gyakorolnak.
Állítása szerint az asszony akkor is megtagadja a gyermek átadását, amikor igazságügyi tisztviselő is jelen van. A nő még ilyenkor is feldúltan reagál, és különböző módokon bántalmazta Setúbalt. Február 22-én az egykori házaspárnak az egyik Sao Pauló-i rendőrkapitányságon is meg kellett emiatt jelennie egy újabb nézeteltérést követően. Noha bírósági végzés kötelezte (pénzbírság terhe mellett) Danielát, hogy a kislányt két napra az apánál hagyja, ő ezúttal is megtagadta az átadást, és sértő szavakat vágott a volt párja fejéhez. A jegyzőkönyv szerint Setúbal a társasház előterében várakozott, miközben az igazságügyi tisztviselő felment a lakásba az idézéssel. Daniela átvette azt, majd a hivatalnok visszatért az előtérbe, hogy megvárja a gyermeket. Ezt követően Daniela lejött az előtérbe a kislánnyal a karjában, miközben undorítónak nevezte gyermeke apját, a halálát kívánta, és kijelentette, hogy inkább börtönbe megy, mintsem hogy átadja a gyereket neki. Ezután széttépte a bírósági végzést, a darabokat a férfira szórta, illetve meg is lökte és hátba ütötte – áll az előállításuk után felvett rendőrségi jegyzőkönyvben.
De március 4-én is befutott egy újabb feljelentés Daniela Fagundes ellen. E szerint a nő megérkezett a gyermekkel az átadási pontnak választott luxushotelbe, majd a gyermeket a karjában tartva elkezdte ütlegelni és rugdosni a férfit, miközben sértéseket és fenyegetéseket vágott a fejéhez – például hogy soha többé nem fogja látni a lányát. Hogy lenyugodjon, a recepciós egy palackos vízzel kínálta. Azonban ezt is a férfihoz vágta.
(Borítókép: Roberto Setúbal beszél az Institute of International Finance éves taggyűlésén 2017. október 13-án, Washingtonban. Fotó: Zach Gibson / Getty Images)