Az embermentő Carl Lutz Budapesten

2016.09.21. 07:55
Az alábbi fényképeket Carl Lutz svájci diplomata készítette Magyarországon 1942 és 1949 között. Lutz a "Svájci Követség Idegen érdekeket képviselő osztályát" vezette, és ebben a funkcióban tizennégy, Magyarországgal hadban álló ország érdekeit képviselte Budapesten. Öntevékenységének és bátorságának köszönhetően 1944-ben az embermentés egyik legfontosabb alakja lett. Nevéhez fűződik a "palesztina-cerifikátok" kiadása, amely elvileg arra jogosította fel tulajdonosait, hogy Palesztinába vándorolhatnak ki. Az érintettek kivándorlásukig svájci diplomáciai védelmet kaptak. Lutz hatáskörét túllépve védőokmányokat és kollektív útleveleket is kiadott. Ő vált a budapesti diplomáciai embermentés motorjává, döntő szerepe volt a "védett házak" és a vöröskereszt égisze alatt működő zsidó gyermekotthonok rendszerének kialakításában. Szívós tárgyalási taktikájával még a nyilas kormányzatot is kompromisszumokra tudta kényszeríteni. Lutz nemcsak embermentő, hanem szenvedélyes fényképész volt, emellett erős dokumentarista vénával is rendelkezett. Fotóiból már Svájcban és Magyarországon is rendeztek kiállítást. A Fortepan megkapta a felvételek nyilvánosságra hozásának jogát az örökösöktől és a hagyatékot gondozó svájci archívumtól. Igy mától Carl Lutz 220 budapesti fényképe szabad hozzáféréssel kutatható és publikálható bármilyen célra. A továbbiakban ezekből adunk közre egy válogatást.

Aki további részletekre és képekre is kiváncsi, jöjjön el Ungváry Krisztián előadására, szerdán este 18 órától a Blinken OSA Archívumban (1051 Arany János utca 32.)

A fotók adatolásában Lajtai László és Simon Gyula segített.

Külön köszönet Török Andrásnak, hogy kitalálta Bika Julianna (Sarasota) tippje alapján, és megszervezte a Lutz hagyaték “hazahozatalát”.